Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

A Philips marad és fejleszt

– Meggyőződésem, hogy Magyarország uniós csatlakozása után is Győr meghatározó vállalkozása marad a Philips – jelentette ki a Kisalföld kérdésére Hans-Martin Maier, a Philips Components alelnöke, aki cáfolta a Győrött időről időre elterjedő hírt, miszerint a Philips odébbáll.

Hans-Martin Maier, aki alelnöki titulusa mellett a győri Philips ügyvezető igazgatója is, úgy vélekedik, hosszú távra rendezkedtek be a Kisalföld megyeszékhelyén, s egy év leforgása alatt nyolcszáz új munkahellyel bővültek, immár 3700-an dolgoznak a cégnél, szemben a tavaly ilyenkor regisztrált 2900-zal szemben. Az alelnök mosolyogva fogadja kérdésünket, miszerint időről időre tudni vélik a jól értesültek, hogy a Philips költözik, s odébbáll. Hans-Martin Maier mosolya egyúttal azt is jelzi, alaptalan a felvetés. A Philips marad és fejleszt. Ezt bizonyítja az egy év alatt létrehozott 800 új munkahely, s az is, hogy csúcstechnológiát alkalmaznak.

Rozman Richárd személyügyi igazgató sem lepődik már meg az időről időre felvetődő költözési rémhíreken, ezeket a Philips mindig is cáfolta. Nem szavakkal, hanem tetteivel, azzal, hogy maradt.
– Sokkal nagyobb gondot jelent, hogy honnan szerezzünk új munkaerőt, hiszen Győrött alig van szabad kapacitás – érzékelteti a helyzetet a személyügyi igazgató, aki elmondja azt is, a Philips dolgozóinak harmada, 1200 ember naponta Szlovákiából jár át. A jóval magasabb munkanélküliségi ráta miatt északi szomszédunknál vannak tartalékok, az azonban még nem tisztázott, a két ország csatlakozása után is megmaradnak-e a munkaerőcsere keretei vagy szabad lesz a piac. Feltehetőleg ez is szóba kerül a munkaügyi miniszter győri tárgyalásain, amelyre októberben a Philipsben kerül sor.


Osztrákok külföldön

A Top Gewinn című osztrák gazdasági lap összeállította a külföldön dolgozó legjobb osztrák menedzserek listáját, amelyen Hans-Martin Maier is szerepel. Magyarországról négyen kerültek fel a listára, közöttük a Győrött élő és dolgozó üzletember. A toplistán Maier társágában helyet kapott az egykori osztrák kancellár is, Viktor Klima jelenleg a Volkswagen argentínai képviseletét vezeti.

Kapcsolódó cikkek >>

A Philips világszerte félszáz üzemegységétől válna meg (2003-08-25) >>
A Philips Magyarországra hozná TV gyártásának egy részét (2003-01-31) >>
A legnagyobbak között (2002-08-30) >>
Bővít a Philips (2003-05-13) >>
Kivonulnak a multinacionális cégek Magyarországról (2003-01-15) >>
Kölcsönösen hasznos a kölcsönzött munkaerő (2003-06-09) >>
Miniszteri vizit a győri Philipsnél (2002-10-12) >>
Philips & Egyetem: mintaszerű együttműködés (2002-05-06) >>
Árbevétel: az Audi és a Philips az első háromban (2003-08-02) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szokatlan ablakformák

Gyakorlati hasznán túl az ablak az enteriőr egyik alapvető dekorációs eleme. Alakja, stílusa, mérete… Tovább olvasom