Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A pedagógusok sztrájkbizottsága elküldte javaslatait a szaktárcának

A Pedagógusok Szakszervezete - a pedagógusok sztrájkbizottsága nevében - elkészítette a köznevelési intézmények átadás-átvételéről szóló módosító javaslatait, és megküldte csütörtökön Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének. A PSZ honlapján közzétett javaslatokból az derül ki, hogy az átadás-átvétel időpontját 2014. január elsejére tolnák ki.
A módosító javaslatok összeállításáról a felek a keddi találkozójukon állapodtak meg.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke a miniszternek címzett, az érdekvédelmi szervezett honlapján megjelent levelében úgy fogalmazott: a Pedagógusok Szakszervezete javaslataival hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a köznevelés intézményrendszerének állami fenntartásba vétele zökkenőmentesen megvalósuljon. Ezért elkészítették azokat a módosító javaslatokat, amelyek kormány általi támogatása és az önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényjavaslatba beépítése esetén a folyamat átláthatóbbá, tervezhetőbbé és végrehajthatóbbá válna.

A szervezet hat módosító javaslatot tette közzé a honlapján.

Az egyik módosító indítvány értelmében a köznevelési intézmények átadás-átvételének időpontját és számos ezzel összefüggő, jövő januári határidőt egy évvel elhalasztanának, 2014. január elsejére tolnának ki.

Rögzítenék, hogy a 2013/2014-es tanévben az intézményfenntartó központ a kötelező felvételt biztosító iskolába történő utazásról a tanuló lakóhelye szerinti illetékes települési önkormányzattal közösen gondoskodik.

Az intézményfenntartó központ és az önkormányzati fenntartó megállapodása alapján a többcélú intézmény elláthatna óvodai nevelést és nem állami alapfeladatot is. A megállapodás szólhatna közös fenntartásról vagy a külön-külön fenntartott intézmények szakmai és működési társulásáról.

A működtető a központtal kötött megállapodás alapján az intézmény részére a jogszabályban meghatározottnál több időkeretet, létszámot, illetőleg többletjuttatást finanszírozhatna, eszközöket, felszereléseket biztosíthatna, vállalhatná meghatározott feladatok finanszírozását.

Kitérnek arra is, hogy az intézményben a közalkalmazotti jogviszony létesítése és megszüntetése, az óraadó tanár megbízási szerződésének megkötése és megszüntetése az állami intézményfenntartó központ vezetőjének a jogkörébe tartozik.

A kormány és a pedagógus-szakszervezetek között szombaton folytatódnak a tárgyalások
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy élő kacsákat szállító kamion

Élő kacsákat szállító teherautó borult fel a 4629-es számú úton, Tiszatenyő és Kengyel között. Tovább olvasom