Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

A pártokat is megilleti a névviseléshez való jog

Ha valaki jogtalanul más párt nevéhez hasonlót, akkor az adott párt bírósághoz fordulhat, kártérítést követelhet, a kampányidőszakban pedig jogorvoslati kérelemmel fordulnhat a választási bizottsághoz.
A pártokat is megilleti a névviseléshez való jog, és ha valaki jogtalanul más párt nevéhez hasonló nevet használ, akkor az adott párt bírósághoz fordulhat, kártérítést követelhet, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvének megsértésére hivatkozva pedig a hivatalos kampányidőszakban jogorvoslati kérelemmel is lehet fordulni a választási bizottsághoz - közölte az Alapjogokért Központ szerdán az MTI-vel.

A központ a politikai pártok névviselésére vonatkozó szabályokat vizsgálta, és megállapította, hogy egy párt jogi személyként alanya a személyhez fűződő jogoknak, tehát megilleti a névviseléshez való jog is.
Felidézték: amikor egy pártot bejegyez a bíróság, akkor megvizsgálja a bejegyzendő párt nevét a névszabatosság, a névkizárólagosság és a névvalódiság elvének érvényesülése szempontjából, figyelembe véve, hogy a párt nevének alkalmasnak kell lennie arra, hogy annak alapján a pártot másoktól elkülönítve be lehessen azonosítani, azaz az adott pártnév alapján csakis az adott pártot lehessen érteni, felismerni.

A bejegyzett és jogi személyiséggel rendelkező pártot a személyhez fűződő jogok közül megilleti a névviseléshez való jog is, amit köteles mindenki tiszteletben tartani, annak sérthetetlenségét az adott párt mindenkivel szemben követelheti - írták, hozzátéve, hogy a névviselési jog sérelmét jelenti az is, ha valaki jogtalanul más nevéhez hasonló nevet használ.

"Akit ilyen esetben a névviseléshez való jogában megsértenek, bírósághoz fordulhat, és követelheti a jogsértés - tehát a másvalaki által történő, megtévesztő névhasználat - abbahagyását, annak megszüntetését, de polgári jogi igényt támaszthat kártérítés iránt is" - írták.

Hozzátették: emellett a választási eljárásról szóló törvény alapelvi rendelkezései közül a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvének megsértése alapján is indítható jogorvoslati eljárás.

Ha ugyanis a kampányidőszakban bármilyen kampányeszköz használata során (plakát, politikai reklám, választási gyűlés) valaki olyan tevékenységet végez, amely a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik - így például egy párt, jelölő szervezet nevét jogtalanul használja, illetve hozzá hasonló nevet használ jogtalanul -, azzal szemben a hatályos szabályozás alapján jogorvoslattal (kifogással) lehet élni.

A kifogás benyújtásának nem feltétele a személyes érintettség: kifogást a választási eljárás alapelveinek megsértésére hivatkozással választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, az ügyben érintett természetes és jogi személy is benyújthat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező helyi választási bizottsághoz.

Folyamatos jogsértés esetén - mint amilyen a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvének névhasználattal kapcsolatos sérelme is - a jogsértő állapot fennállásának ideje alatt bármikor benyújtható kifogás - írta közleményében az Alapjogokért Központ, amely 2013-ban fiatal jogászokból és joghallgatókból alakult. A központ célja a jogállami működéssel, az alapjogvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatás, elemzés, és elkötelezett az alapvető jogállami értékek, a hagyomány és a szabadság kultúrája iránt - közölte korábban önmagáról a szervezet.

A kérdés a napokban azért vált aktuálissá, mert Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke hétfőn nyílt levélben fordult az MSZP, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció, a Liberálisok és a Párbeszéd Magyarországért vezetőihez, és névváltoztatásra szólította fel a baloldali ellenzéki szövetséget, mert szerinte az összefogás kifejezés használata megtéveszti a választókat.

Molnár Zsolt, a szocialisták kampányfőnöke erre reagálva kifejtette: a baloldali ellenzék jelszóként, hétköznapi elnevezésként használja az összefogás szót, nem hoztak létre szervezetet ilyen néven, ezért az Összefogás Párt tiltakozása megalapozatlan. Hozzátette: jelszóként használják az összefogást, de a szavazólapon és a plakátokon is a részt vevő öt párt neve és logói szerepelnek majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: 1,7 milliárd hiányzik a Gyermekrák Alapítvány számlájáról

A Jobbik szerint az alapítvány vezetőjének keddi "nyilvános elszámolása" alapján közel kétmilliárd… Tovább olvasom