Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A pannonhalmi Háló

A pannonhalmi bencés gimnáziumban tartották a napokban az Északnyugat-dunántúli Regionális Háló Találkozót, amelyen a határon átívelő térségben működő kisközösségek és lelkiségi mozgalmak képviselői vettek részt. Az együttlét mottója – „Európai kihívások, keresztény válaszok” – határozta meg a találkozás témáját, vagyis a résztvevők arról tanácskoztak, hogy „az elmúlt évtizedben megváltozott társadalmi körülmények új kihívást jelentenek számukra, új kérdéseket tesznek fel mindannyiuknak, amelyekre választ hitükből keresnek. Fontosnak tartják, hogy a rájuk váró világot jól ismerjék: lássák értékeit, de vegyék észre a veszélyeket is. Keresztény küldetéstudatukat kívánták elmélyíteni a találkozón. Mivel véleményük szerint a káros tendenciákat kivédő belső tartásra a nevelés, a nevelődés során tesz szert az ember, elsősorban ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak.” Előadást tartott többek között Helmut Krätzl bécsi segédpüspök és Pintér Ambrus pannonhalmi bencés atya, majd a korábbi Háló-találkozókon jól bevált csoportmegbeszélések segítették a résztvevőket a válaszadásban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adáshiba: időutazás televízióval

A győri színház vígjátéka különös időutazásra visz:a 4. emeleten, de a 60-as évek végén lépünk ki… Tovább olvasom