Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

A növények is támogatják a rokonaikat

A növények felismerik a közvetlen rokonaikat és támogatják őket a vízért és tápanyagokért vívott konkurencia harcban.
Susan Dudley és Amanda File a Biology letters című szaklapban publikálta a tengeri mustár vizsgálatával foglalkozó tanulmányát. Kiderítették, hogy ha ezen növények egy csoportja azonos "szülőktől" származik, akkor nagyobb a túlélési arányuk, mint egy olyan csoportnak, amelyben nem rokon növények vannak.

A cakile maritima és a cakile edentula, magyarul cápamustár, vagy tengeri mustár olyan keresztes virágú, egynyári fű, amely tengerpartokon terem. A kanadai kutatók azt vizsgálták, hogy a füvek gyökereinek eloszlása és száma függ-e az adott növények rokonsági fokától.

A tudósok közös edénybe ültették a rokon füveket, külön edényt kaptak az egymással nem rokon növények, de külön edénybe is ültettek tengeri mustárt. Az összehasonlító vizsgálat azt mutatta, hogy a rokon füveknél kevesebb gyökérre volt szükségük a növényeknek, mint a nem rokonoknál. Ugyanakkor az önállóan növekvő tengeri mustároknál nem volt különbség a gyökerek számában és eloszlásában sem.

A kutatók ebből azt a következtetés vonták le, hogy a rokon növények valóban felismerik egymást, és ez a felismerési folyamat valamilyen módon a gyökerekben megy végbe. Már korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy a növények növelik túlélési esélyeiket, ha rokon növények mellett növekszenek. Az elv meglehetősen egyszerű: a növények kisebb mértékben vetélkednek a tápanyagokért, és ezáltal energiát takarítanak meg. Azt, hogy ez pontosan miként zajlik, egyelőre nem tudják a kutatók - írja a wissenschaft.de német tudományos portál.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Modern rabszolgaság Kínában?

Nemzetközi sajtóhírek szerint Kína megteremtette a modern rabszolgaságot. A nemzetközi cégek… Tovább olvasom