Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

A nemzeté lett Szabó Gyula

Szabó Gyula kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé – az Agárdy Gábor halálával megüresedett helyre – a díjazottak. Ebből az alkalomból kértünk villáminterjút Szabó Gyulától.
Fotó: MTI
Szabó Gyula színművész fővárosi lakásában folyamatosan csöng a telefon – színésztársai, tisztelői gratulálnak. A színművész a kitüntető figyelmet örömmel fogadja.

– Két éve már nem hívnak sehová dolgozni. Most pedig rengetegen keresnek. Régen még a falumban, Kunszentmártonban nagyon irigykedtem, ha valaki Kossuth-díjat kapott mezőgazdasági munkáért. Most a színészeket ismerik el: ilyen világ van.

Szabó Gyula nem készült színésznek: ministránsgyerekként a papi hivatást látta a legvonzóbbnak. Aztán jött a háború, a szél elfújt mindent – elfújta őt is a parókia lépcsőjéről. Később két barátját kísérte el a főiskola felvételijére.
– Legalulra becsúsztattam a jelentkezésemet, gondoltam, úgyse hívnak be. Végül aztán nem így történt – emlékezik. Hozzáteszi: ministránsként rengeteg latin szöveget kellett kívülről tudnia – ezt később jól hasznosította a szövegkönyvek tanulásakor.

Szabó Gyula fiatalon minden munkát elvállalt.

– Akár tetszett, akár nem, mindent el kellett követni, hogy jó hangulatban dolgozzon az ember. Az ajtón kívül hagytam a rosszkedvet, az adott anyagot maximálisan meg kellett csinálni. De ahogy öregszik az ember, egyre lassabban tanul. Ilyenkor a fiatalok segítenek, pont úgy, mint rég, amikor az erős legények elvették a zsákot a cséplőgépnél az öregek válláról...

Nem csupán színpadon láthatta őt a közönség: számos mesehősnek – például Dr. Bubónak – kölcsönözte hangját, s ő tolmácsolta a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat epizódjait. S Columbo hadnagy is jórészt miatta vált népszerűvé hazánkban.
– Nem számítottam az elismerésre, hogy a nemzet színészévé választanak – meséli. Amikor meghallottam a telefonban a hírt, majd hanyatt estem örömömben! Integettem a feleségemnek, ő meg sikoltott, és kiszaladt az utcára, ott kiabálta: A férjem az! A férjem az! Úgy gondolom, mindaz a sok munka, amiért az ember egy életen keresztül dolgozott, áldozatot hozott, ezzel most szinkronba került.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önarckép

Jánossomorja. Ma este 6 órakor Önarckép címmel kiállítás nyílik az öt éve elhunyt Kurucz Béla László… Tovább olvasom