Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A munkaerő-kölcsönzők jelentős növekedést várnak 2015-re

Jelentős, 10-15 százalékos forgalomnövekedést várnak a munkaerő-kölcsönzők 2015-re Magyarországon, a kereskedelemben 20 százalékkal is nőhet az atipikus foglalkoztatás aránya - derül ki a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) MTI-hez eljuttatott közleményéből.
A tájékoztatás idézi Dénes Rajmund Rolandot, az MMOSZ elnökét és a Humán Centrum Kft. ügyvezetőjét, aki elmondta: tavaly elsősorban a termelő, gyártó szektorban nőtt meg a munkaerő-igény. A fehérgalléros irodai alkalmazottak foglalkoztatásának volumene országosan stagnált, ugyanakkor a kékgalléros - szakképzett és szakképzetlen - munkavállalóké bizonyos régiókban akár 25-35 százalékos növekedést is mutatott - tette hozzá az MMOSZ elnöke az MTI érdeklődésére.

Amíg a szakképzetlen munkaerő bővítését 40-60 kilométeres körzetből szállítással biztosítani tudják, addig a szakképzett munkaerőt, a fiatal szakembereket egyre nehezebben lehet megtalálni, megfizetni és megtartani - jegyezte meg az MMOSZ elnöke közlemény szerint. Komoly hiány van munkatapasztalattal rendelkező, mérnök, lakatos, hegesztő, fényező, műszerész munkatársakból - tette hozzá.

A közleményben Dénes Rajmund Roland a szakképzési rendszer átalakításával kapcsolatban megjegyezte: bízik abban, hogy így gyorsabban tud majd a képzési rendszer a piaci igényekre reagálni.

Simon Balázs, az MMOSZ kommunikációs alelnöke, a Humánia HRS Group Zrt. jogi és kommunikációs igazgatója a közlemény szerint elmondta: esetenként már munkaerő-hiányt tapasztalnak, mivel az elmúlt év utolsó negyedévében megközelítették, a nyugati országrészben el is érték a nem statisztikai, hanem tényleges értelemben vett teljes foglalkoztatást.

Csizmadia Gábor, az MMOSZ operatív alelnöke, a Dologidő Kft. cégvezetője kiemelte a tájékoztatásban: a kereskedelemből - az új szabályozások által okozott leépítések hatására - kilépő, a munkaerőpiacon megjelenő munkavállalók részleges megoldást nyújthatnak az ipari termelésben és a szolgáltató szektorban jelentkező munkaerőhiányra, átképzés útján. A szakértő a változások hatására a kereskedelemben az atipikus foglakoztatási formák megközelítőleg 20 százalékos növekedésével számol idén.

Csizmadia Gábor a közlemény szerint úgy vélekedett: jelentős piactisztulást generál majd a januártól életbe lépett fordított áfa-szabályozás a munkaerő-kölcsönzés területén, ami a szakértő kölcsönző cégek megerősödéséhez, ezen keresztül kölcsönzési szakma elismertségéhez vezet. Idén várhatóan tovább növeli külföldi munkaerő volumenét az ipari termelésben kialakult szakképzett munkaerőhiány - jegyezte meg a szakértő a tájékoztatás szerint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma vannak a középfokú központi felvételik

Közel 66 ezer diák ír ma felvételit az ország 499 vizsgahelyszínén. Tovább olvasom