Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

A múlt igazságát az egyéni sorsokból ismerjük meg

Az ötven éve Nagycenken történt események és következményeik felidézése könnyeket csalt az utódok szemébe. A polgármesteri hivatal díszterme zsúfolásig megtelt az 1956-os forradalom emlékére rendezett ünnepségen.
Bene Mihály, Rozmán Tibor, Skvaris Frigyes, Maráz Lajos. Csak pár név azok közül, akik 1956-ban a nyugati határszélen próbáltak tenni egy független, szabad Magyarországért. Az idősebbek mindegyikének személyes élmény is ’56. Pontosan tudják, mikor mi történt a faluban. Mert emlékeznek rá. A már nem élők visszaemlékezéseit hallgatva felelevenedett bennük a múlt, ami nem más, mint személyes történelem.
– Az itt harcolók tette semmivel sem volt kevesebb, mint a pesti utcákon harcolóké. Az évtizedekig ki nem mondott igazság megkeserítette a lelkeket. Méltó lett volna, ha mára elérkezik a teljes tisztánlátás ideje, de ötven év után sem tudunk egy akarattal ünnepelni – mondta ünnepi beszédében Firtl Mátyás parlamenti képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke.
Az emlékérmek átadása előtt Maráz Imre öccsére, Maráz Lajos plébánosra emlékezett, míg Bene László édesapja visszaemlékezéseiből olvasott részleteket. Könnybe lábadt a szeme, miközben haladt a sorok között. Még ma is fáj mindaz, ami akkor történt. Az egykori „kölyökkatonákkal”, a hazával.
A Nagycenken átadott emlékérmek talán segítettek az emlékezőknek, hogy a személyes történelmük mérlege egyensúlyt találjon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utolsó figyelmeztetés - utolsó következtetés

Senki ne olvassa ki soraimból, hogy akármilyen hősi pózban akarnék tetszelegni! Ötven esztendeje… Tovább olvasom