Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A Mol több mint 300 milliárd forintot fektet be a következő 3 évben

A Mol a következő három évben több mint 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon - jelentette be az olajipari társaság hétfőn este a BÉT honlapján.
A Mol közleménye szerint a társaság igazgatósága felhatalmazta a vállalat vezetését, hogy a beruházások felgyorsítása érdekében már az idei utolsó negyedévben is szerződéseket kössön és kötelezettségeket vállaljon a jövő évi beruházási keretösszeg 75 százalékának erejéig.

A vállalat, áttekintve csoportszintű beruházási programjait és az azt támogató vállalati folyamatokat, döntést hozott belső rendszerének rugalmasabbá tételéről, amellyel növelni kívánja költéseinek dinamikáját. A beruházási programok a vállalat kutatás-termelési és finomítás-kereskedelmi üzletágát egyaránt érintik.

Hozzáteszik: a beruházási keret mintegy felét magyarországi szénhidrogén-kutatásra és mezőfejlesztési projektekre költik, amely nem-hagyományos kutatásokat is tartalmaz.

A közlemény szerint az integrált finomítás és kereskedelem üzletág a nehéz iparági helyzetre reagálva több beruházást is eszközöl - átfogó hatékonyságnövelési programjainak megvalósítása mellett.

Mint írták, a vállalat a termékpalettáján eddig nem létező új termék gyártására épít üzemet az elkövetkező 3 évben Tiszaújvárosban. A termék a műgumi-gyártás egyik kiemelt alapanyaga lesz. A tervezett butadién-üzem beruházásának nagysága mintegy 30 milliárd forint.

A cégcsoport kapacitásbővítő- és regionális ellátásbiztonságot növelő programokra is koncentrál, mint például egy új, nagyobb kapacitású kőolajellátó vezeték felújítására Százhalombatta és a szlovákiai Ipolyság közötti szakaszon.

A beruházási programok része még a tiszaújvárosi vegyipari üzem és a százhalombattai kőolaj finomító közötti vegyipari termékvezeték felújítása, továbbá egy úgynevezett tárolótartály-rekonstrukciós program - mind a logisztika, mind a finomítás területén -, valamint a vállalat hazai kiskereskedelmi töltőállomás-hálózatának további fejlesztése.

A földgázszállítás területén a nyugat-európai importkapacitás növelése a cél, valamint a meglévő rendszer minőségi színvonalának folyamatos fejlesztése, irányítástechnikai és
kontrollrendszeri beruházásokon keresztül.

A közleményben Molnár József, a Mol-csoport vezérigazgatója a döntéssel kapcsolatban úgy fogalmaz: "a jelenlegi nehéz iparági környezet állandó fejlesztésre és rugalmasságra ösztönzi a vállalatokat. Mi a megoldást a hatékonyságnövelő és a beruházási programjaink megvalósításában látjuk." Hatékonyságot célzó intézkedések közé tartozik a most bejelentett felgyorsított beruházási program is - idézi a közlemény a vezérigazgatót. "Nincs más lehetőségünk, mint kinőni a válságot: az előrehozott beruházások megvalósítása és költségeink egyidejű csökkentése révén visszaszerezni az elsőbbséget az európai finomítók rangsorában" - fogalmazott a közleményben Molnár József.

Olvasóink írták

  • 1. Lestate 2012. szeptember 25. 07:48
    „Főleg milyen szép történet lenne, ha még az elvégzett munkát a külföldi alapítású leányvállalatai ki is fizetnék!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A távhődíj nem drágul októbertől, bár a fűtőanyag drágább lett

A kormány rezsiköltségek kordában tartására vonatkozó álláspontját továbbra is képviseli - hangsúlyozta az NFM. Tovább olvasom