Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

A minőségdíjak fontosak a vállalkozás megítélésében

Mi szükséges a hazai és nemzetközi életben is egyre fontosabb minőségdíj elnyeréséhez?

Nemrégiben írtunk róla, hogy a Hödlmayr Hungária Logistics Kft. megkapta a Nemzeti Minőségi Díjat. A cikk után többen érdeklődtek arról, mi kellett ehhez, és milyen munka szükséges a hazai és nemzetközi életben is egyre fontosabb díj elnyeréséhez.


Iván György ügyvezető igazgatót kértük fel ismét, hogy segítsen tisztábban látni ezen a területen. Kérdésünkre válaszolva elmondta, mindenkinek ajánlja, hogy pályázzon. Cégük nyolc évvel ezelőtt alakította ki minőségügyi rendszerét, melyet 1996-ban tanúsíttattak az akkori ISO 9002 szabvány alapján.

Számukra nagyon fontos volt az, hogy ne csak egy papíron létező minőségügyi rendszerük és egy tanúsítványuk legyen a falon.
Ez a törekvésük célhoz ért, hiszen ez a rendszer éveken keresztül folyamatosan fejlődött és egyre jobban működött. Mintegy 3 évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy ezt a minőségügyi rendszert az ISO-szabványokon túl a TQM irányába (TQM = Total Quality Management = Teljes körű Minőségügyi Rendszer) lehetne még továbbfejleszteni.
TQM-rendszerek tanúsíttatására azonban nincs semmilyen szabvány. „Egy konferencián találkoztam a Nemzeti Minőségi Díj pályázattal – meséli az ügyvezető igazgató. – Észrevettem, hogy az elvégzett önértékelés lehetőséget teremt a TQM irányú továbbfejlesztésre, a díjért való versengés pedig alkalmat ad a megmérettetésre. Miután Prekopecz József minőségügyi vezető kollégám utánajárt a részletes pályázati kiírás anyagának, elvégeztük az első önértékelést és megállapítottuk cégünk erősségeit és a fejlesztendő területeket."

A pályázat célja

A pályázat célja a minőségügyben kiemelkedő eredményt felmutató gazdálkodó szervezetek tevékenységének elismerése. A Nemzeti Minőségi Díj elnyerésére kiírt pályázatot minden évben a gazdasági és közlekedési miniszter hirdeti meg.
Iván György hasonló mentalitást és hozzáállást javasol mindazoknak, akik a díjra pályáznak. „Ügyfeleink is elismerték ezt a kitüntetést, miután az elmúlt év során két új importőrrel sikerült szerződést kötnünk. Köszönettel tartozom nemcsak kollégáimnak, hanem családomnak is a támogatásért, illetve ügyfeleinknek, partnereinknek, a városvezetésnek és az együttműködő hivataloknak is, amiért munkánkat segítették.

A minőségügyben kiemelkedő eredmények elismerésére a világon elsőként 1957-ben, Japánban hoztak létre minőségdíjat, a Deming-díjat. Az amerikai Malcolm Baldrige-díj (1987) és az Európai Kiválóság Díj (1991) megalapítása óta már a világ számos országában hirdetnek meg nemzeti minőségdíjakat a Teljes Körű Minőségirányítás (TQM) bevezetésében kiváló eredményeket elért vállalatok elismerésére.
A díjakat rendszeresen (évenként), pályázati rendszerben, előre meghatározott kritériumoknak megfelelő önértékelés és helyszíni felülvizsgálat alapján ítélik oda.

Mint az európai országok esetében általában, az 1996-ban alapított magyar Nemzeti Minőségi Díj (NMD) is az Európai Kiválóság Díj modelljén alapul, melynél nem a termék vagy a szolgáltatás minőségét, hanem az egész szervezet tevékenységének, működésének kiválóságát díjazzák.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olaszország a második számú küldőország lett

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2004-ben az olasz turisták által… Tovább olvasom