Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

A mikrohullámú sütő nem káros

Egy tévhit szerint a mikrohullámú sütő megsemmisítené a benne készített vagy melegített ételek vitamin- és ásványianyag-tartalmát. Az is tévedés, hogy a mikrohullámú sütő rákot okoz.
Nemhogy megsemmisítené a mikrohullámú sütő a segítségével készített ételek egyes hasznos anyagait, de hozzájárul, hogy azok kevésbé távozzanak el belőle – mondja Szabó Sándorné die-
tetikus.

Tápanyagtartalom-változás a hagyományos főzés, és a mikrohullámú sütőben való főzés esetében ugyan egyaránt bekövetkezik – de mikrohullámúban kisebb mértékben. Mikrohullámúban mintegy negyedére csökkenthető a főzési idő a hagyományos főzéshez képest, tehát a hőre érzékeny, bomlékony anyagoknak kevésbé van idejük elbomlani. Hagyományos főzésnél ugyanakkor nagyobb mennyiségű vizet használnak, mint mikrohullámúban történőnél, nagyobb tehát a vízközeg – ami elősegíti az ásványi anyagok kioldódását. Ez ugyan leves esetében nem baj, hiszen ott a lét is elfogyasztjuk, de tészta vagy hús főzésénél a főzővíz leöntésénél sok hasznos anyagot is kiöntünk. Mindez mikrohullámúban való főzéskor kevésbé következik be.

Az is tévhit, hogy a mikrohullámú sütő rákkeltő lenne. Egyébként létezik egy alternatív rákkezelési mód, a hipertermia, a hőkezelés. Bizonyos tumoros sejtek elpusztulnak, ha a szöveteket speciális készülékkel fölmelegítik – ez éppúgy belülről kifelé haladva történik, mint amikor mikrohullámú sütő melegíti az ételt. Az eljárást a magyar Szász András dolgozta ki, először Németországban vezették be, nálunk csak hosszú idő után fogadták el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét feljelentik Duray Miklóst

Ismét feljelenti Duray Miklóst a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS),… Tovább olvasom