Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

A Microsoft megvette a Unix licenszét

A Microsoft bejelentette, hogy licenceli az SCO Grouptól a Unix operációs rendszerrel kapcsolatos technológiákat, szabadalmakat, valamint hozzáférést kap a forráskódhoz is.
Az ügylet pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. A redmondi vállalat közleménye szerint az SCO szóban forgó szabadalmai rendkívül fontosak és a cég arra buzdítja a szoftverpiac többi szereplőjét is, hogy licenceljék azokat.
Az SCO bejelentette, hogy a közelmúltban egy másik jelentős vállalat is licencelte a Unixszal kapcsolatos szabadalmait, azonban ennek a vállalatnak a kilétét nem hozták nyilvánosságra. "Az eddig megkötött megállapodások igen jelentősek" -- mondta Darl McBride, az SCO elnök-vezérigazgatója. A Linux egyik legnagyobb támogatója a HP, de McBride nem erősítette meg azokat a híreket, amelyek szerint ez a vállalat lenne a "nem azonosított" licencpartner.
A UNIX rendszerek több mint harmincéves múltra tekinthetnek vissza, az első verziók a hatvanas évek legvégén készültek el az AT&T-nél. Az AT&T a rendszerhez kapcsolódó jogokat később a Novell Networksnek adta el, a Novell pedig 1995-ben továbbadta azokat a Santa Cruz Operation-nek (SCO). A Caldera 2001-ben fuzionált az SCO UNIX-os részlegével, és a cég Caldera International néven futott tovább egészen tavaly szeptemberig. A Caldera ekkor SCO Group-ra változtatta nevét, amely egyben egy új piaci stratégiát is jelentett a vállalat számára: a korábbiaknál jóval nagyobb hangsúlyt helyeztek a piacra már régóta bevezetett SCO UNIX technológiára, miközben persze megtartották a linuxos termékvonalat is.
Az SCO március első napjaiban keresetet nyújtott be az IBM ellen, amelyben a cég szakmai titkok illetéktelen felhasználásával, szerződésszegéssel, versenyellenes magatartással, az SCO érdekeltségeibe való jogellenes beavatkozással vádolja az IBM-et, és úgy látja, hogy az IBM a Linuxos stratégiájával mindent megtett a kereskedelmi UNIX rendszerek ellehetetlenítéséért. Érdekesség, hogy az IBM ellen indított perben az SCO-t a Boies, Schiller & Flexner ügyvédi iroda képviseli, amelynek vezető jogásza, David Boies a Microsoft ellen indított antitröszt eljárás egyik kulcsfigurája volt.
Az SCO szerint az IBM lehetővé tette linuxos, ám korábban UNIX rendszereket fejlesztő munkatársai számára, hogy felhasználják UNIX-os tapasztalataikat Linux környezetben is, és így vált lehetségessé a Linux, mint vállalati rendszer elterjedése. A Linux gyors fejlődése -- például a többprocesszoros rendszerek kezelése terén -- az SCO szerint nem lett volna elképzelhető az SCO szellemi tulajdonát képező UNIX rendszerek jogvédett technológiáinak ismerete nélkül, ugyanakkor a cég a folyamatban lévő eljárásra való hivatkozással eddig megtagadta a kérdéses kódrészletekre való pontos hivatkozást.
A szakma rendkívüli felháborodással fogadta az SCO lépését, elsősorban azt, hogy az SCO máig nem hozta nyilvánosságra, a Linux operációs rendszernek pontosan mely részei sértik a vállalat szabadalmait. Az SCO szerint a titoktartásra azért van szükség, hogy a nyílt operációs rendszer fejlesztői a vizsgálat lezárása előtt ne tudják megváltoztatni vagy éppen eltávolítani a szóban forgó programrészleteket. "Ez úgy hangzik, mintha azt mondanák: mutassátok meg a fegyveren levő ujjlenyomatokat és letöröljük őket" -- mondta Darl McBride.
Mivel a redmondi cég kisebbségi részvényese volt az SCO-nak, egyesek szerint a vállalat célja csupán a Linux előretörésének fékezése. Olyan pletykák is szárnyra kaptak, amelyek szerint az SCO által az IBM ellen indított pert a háttérből a Microsoft pénzeli. A szoftvergyártó óriás szóvivője határozottan cáfolta, hogy a Microsoft segítené az SCO-t a jogi eljárásban. A szóvivő közleménye szerint a vállalat azért licencelte az SCO szóban forgó technológiáit és szabadalmait, hogy szoftverei együtt tudjanak működni a unixos szoftverekkel anélkül, hogy bármilyen szellemi tulajdon sérülne.
- hwsw -
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ewan McGregor újra egy realista, függetelen filmben szerepel

A Star Wars- és Moulin Rouge-féle hollywoodi kasszasikerek után Ewan McGregor ismét kőkeményen… Tovább olvasom