Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

A mi rendőreink II.

Bejelentő: – Jöjjenek ki, mert a férjem baltával ütöget engem és a gyerekeimet!
Ügyeletes tiszt: – Ha magát és a családját ütögette a baltával, akkor küldöm a mentőket is!
Bejelentő: – Azt nem kell, mert kicsiket ütögetett!
Jó régen történt. Behoztuk a balhés csávót, majd kihallgatás. Kolléga a számítógépet bekapcsolta, a monitoron megjelent a bejelentkezés.
Gyanúsított: – Főnök! Szóljon, ha ne vegyek levegőt!
Kolléga: – Miért?
Gyanúsított: – Hát nem röntgen lesz?

Mezőcsát és Nyékládháza közötti útszakaszon vasúti átjáró, piros jelzés, autók sorakoznak, begördül egy motoros az utasával, aki történetesen egy 70–80 év körüli, bajuszos, ízig-vérig paraszt bácsika. Látszik rajta, hogy nem sokat ült motoron, mert erősen kapaszkodik, még a lábát sem teszi le az álló motorkerékpárról. Ekkor tűnik fel a kollégának, hogy az öreg bácsi fején egy régi, II. világháborús rohamsisak van bukó helyett. Tisztelvén a kort odaszól a bácsinak:
– Bátyám, nem jó ám az a sisak a fején!
– Neeem? – így a válasz.
– Nem bizony!
Erre jön az öreg lehengerlő válasza:
– Moszkvátó’ hazáig jó vót? Nyéktől Csátig már nem jó?


Kimennek egy helyi középkorú férfihoz, aki, mivel kissé bolondnak tartják a szomszédai, magányát velünk igyekszik enyhíteni ilyen-olyan bejelentésekkel.
Férfi: – Rendőr úr, nézze ezt (közben egy darabka papíron kisebb fehér morzsákat mutat), nem tudom, mi lehet ez.
Rendőr (nézi közelről, a körme hegyével megpiszkálja): – Fogalmam sincs, honnan vette?
Férfi: – A lábamról esett le reggel!

Rendőr: – Akkor összesen hány laptopot vittél el?
Gyanúsított: – Egyet se, nem is tudtam volna hova tenni azt a sok laptopot.
Rendőr: – De azért elvitted őket, ugye?
Gyanúsított: – Hát, igen.


Egyszer egy éjszaka mentünk megfogni a lakásában egy betörőt. Becsengetünk hozzá, kitántorog az ajtóhoz, és kiszól: – Ki az?
Kollégám (suttogva): – Engedj be!
Gyanúsított: – De ki az?
Kolléga (suttogva továbbra is): – Engedj be, én vagyok az, Jani!
Gyanúsított: – Milyen Jani?
Kolléga (továbbra is suttogva): – Kovács Jani.
Erre ajtó kinyílik, berontunk, megfektetjük, ezután az emberünk:
– Vazzeg, nincs is Kovács Jani nevű ismerősöm!

Valahonnan lopott a csávó többek között zsebszámológépet is. Behozzák, az akkori forró nyomos parancsnok körbejárja a szoba közepére kiültetett delikvenst, majd megszólal.
– Csak annyit mondok, Srapp.
Csend és döbbenet, a csávó tágra nyílt szemmel mered az öregre. Az öreg tovább köröz a szék körül, majd ismét megszólal vészjóslóan:
– Mondtam már: Srapp. Na mondjad.
A csávó szeme még jobban kitágul, már remeg a széken, halál fogalma nincs róla, miről van szó. A körben álló kollégák közül az egyik odasúgja az öregnek:
– Gyula bácsi, az Sharp.


Kolléga az előállított ukránból próbált kiszedni ezt-azt, első körben a nevét. Ezért aztán általános iskolai orosztanulmányaira alapozva feltette az ukránnak az első kérdést: „Minyá závút?" (engem hívnak). De hát ugye az ukrán csak nézett. A kérdés többször elhangzott, egyre nyomatékosabban, a végén a kolléga elvesztve türelmét az emlékeibe véletlenszerűen feltolult orosz szavakkal illette: „Te kis tramváj (villamos)! Gyévuska! Te gyedmaróz (Mikulás)! Hát nem tudod, hogy minyá závút?"

Megesett egyszer, jó régen, hogy előállításra került egy kisméretű német kamionos, aki rendkívül szemtelen volt az intézkedés során. Aztán az előállítóban kollégámnak eszébe jutott a megoldás, van egy ukrán srác az egyik zárkában, akkora, mint a ruhásszekrény, esetleg majd ő helyre teszi.
Elő is hívta, ezután a párbeszéd a következőképp zajlott:
Kolléga (zárkaajtó nyit, villany fel):
– Vologya, igyi szudá pazsálujsztá!
Vologya (álmosan kijön, megáll a folyosón): – Na csto?
Kolléga: – Vologya! (itt a németre mutat) Eto fasiszt!
Vologya (felhősödő homlokkal): – Fasíííszt?
Kolléga: – Da!
(Baaang, Vologya némán, egyetlen ütéssel leteríti a németet, német összeesik, mint a colstok.)
Kolléga: – Szpaszivo, Vologya!
És visszakísérte Vologyát...


A ’90-es évek elején történt. Nagy bazi vásári tömeg októberben. Már reggel 5-től jártunk körbe a vásártéren, az idő igen zord volt, a kezünk majd lefagyott, ezért zsebre is dugtuk néha. Idős bácsi kalapban pörge bajuszkával megáll velünk szemben úgy egy méterre és hosszasan méreget. Egyszer csak megszólal: – A csendőrök régen nem rakták zsebre a kezüket.
Mire a járőrvezetőm: – Az igaz, de ha oda is tették volna, nem szóltak volna nekik, mert francos nagy fülest adtak volna.
Erre az öreg: – Az igaz, isznak valamit a számlámra?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utcára smink nélkül? Csak a holttestemen át!

Volt idő, amikor csak a feslett erkölcsű nők sminkelték magukat. És a puritán prédikátorok dagályos… Tovább olvasom