Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

A mérhető sugárzások – mert sugárözönben élünk

A természet ősi törvénye, hogy a földi létformát elektromos és elektromágneses jelek sokasága vezérli. Ezek a jelek az elmúlt időszakban vagy jelentősen csökkentek, vagy óriási mértékben torzultak.
A természetes magnetizmus – amely ezt a Föld nevű bolygót körbeöleli és véd bennünket a kozmikus sugárzásoktól, szennyeződésektől – négyszáz év alatt másfélszer kisebb lett. (Bizonyíték erre a 400 évvel ezelőtt készült és most a föld mélyéről előkerült agyagedények vizsgálata!) Az is tény, hogy az Északi-sark földrajzi pólusa és a mágneses északi pólusa között ma már közel 1200 km távolság van kelet-nyugati irányban. (Tudósok szerint a Föld pólusváltásra készül[?]). Nem kell megijedni, ez még egy-két ezer év.

Azt, hogy ezt a földi létformát megbolygattuk, az állatvilágban egyre szaporodó, nehezen értelmezhető viselkedési formák, például öngyilkos bálnák, eltévedt postagalambok, útjukat tévesztő költöző madarak kétségbeejtő csökkenése jelzi. Tehát a természet ultrafinom ritmizáló jelei egyre kevésbé tudják kifejteni harmonizáló hatásukat az élővilágra.
De haladjunk szépen sorban, hogy mindenki számára érthetővé válhasson, hogy miért is fontos a „mérhető sugárzásokkal" foglalkozni.

Kétfajta sugárözönben élünk. Egyiket természetes háttérsugárzásnak nevezzük, a másikat – amelyet mi, az emberiség alkottunk meg – technikai háttérsugárzásnak nevezzük. A természetes háttérsugárzás négy fő formáját ismerjük. Kettőt a föld mélyéről, kettőt pedig az univerzumból kapunk. A föld mélyéről érkező sugárzás egyike maga a föld magmájából érkező elektromágneses sugárzás, a másik pedig a radioaktív (alfa-, béta-, gamma-) sugárzás. A kozmoszból érkező két fő sugárzás egyike a napsugárzás – az összes spektrumával együtt –, a másik pedig a részecskesugárzás, amelybe beletartoznak a naprendszerek milliói, a tejútrendszer stb., de összességében kb. 30%, amit a tudomány jelenleg ismer, a többi sötét anyag, tehát ismeretlen. Hogy valamilyen módon hat ránk, az biztos!

Tehát ez a természetes háttérsugárzás. És erre telepedett rá óriási mértékben a technikai sugárzások özöne, amit köznyelven és lehet, hogy helytelenül elektroszmognak nevezünk. A problémát pedig az jelenti, hogy amíg az élővilág – természetesen beleértjük az emberi szervezetet is – a természetes háttérsugárzásokat ismeri, sőt, szimbiózisban él vele, hiszen ebbe születtünk bele több ezer év alatt, addig a technikai sugárzásokkal nem tud mit kezdeni, mert nem ismeri. Gondoljunk bele, milyen rohamos volt az elmúlt időszak technikai, informatikai fejlődése. Ha csak a mobiltelefon megjelenését említem, nincs olyan háztartás, ahol ne lenne. Ma már több telefon van forgalomban, mint az ország lakosainak a száma!

Három szolgáltató nyújtja a „térerőt" nagyfrekvenciás rádióhullámokkal. És ha végre hazaérünk, a mikrohullámmal gyorsan ételt melegítünk vagy netán azzal sütünk-főzünk. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy már fiatalon mennyi bajunk van, ha idősebbek vagyunk, akkor meg már minden bajunk van. Pedig az iskolákban az elektromos áram használatával kapcsolatban megtanítottak bennünket az összes definícióra, csak arra nem, hogy ekkora mértékű használata mindenkinél előbb-utóbb egészségkárosodással jár. Ennyit bevezetésként. Az előbb említettekről szeretném önöket havonta folytatólagosan informálni, tájékoztatni a tudomány és az objektivitás mindenkori szem előtt tartása jegyében. (Folytatjuk)

Gyürüsi József, természetgyógyász, bioenergetikus
www.geobiomagnetic.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villám-tisztítókúra kivivel

Aki csak néhány kilótól szeretne megszabadulni, és szívesen feltöltené szervezetét vitaminokkal, … Tovább olvasom