Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

A meghívó fizeti a kiutasított visszaútját

A bevándorlási hivatal nyugat-dunántúli regionális igazgatóságán az év első két hónapjában 103 külföldi – jellemzően román, moldáv és ukrán állampolgár – ellen indult eljárás. Egy algériai férfi 14 évig jogellenesen élt Győrben, most kiutasították az országból.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) Nyugat-dunántúli Igazgatóság idegenrendészeti osztályvezetője, Bodonyi László tájékoztatása szerint a három – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala – megyei hatáskörű szervezetnél az év első két hónapjában 103 külföldi ellen indult eljárás. Közülük 70-et kiutasítottak, ebből 16-ot – a kiutasítás biztosítása érdekében – idegenrendészeti őrizetbe vettek.
Kilenc embernél eltekintettek a kiutasítástól, de önként kötelesek elhagyni az országot. Kötelező tartózkodási helyet 8 külföldinek jelölt ki az igazgatóság, 14 embert kitoloncoltak, őket hatósági kísérettel átadták annak az országnak, amelyik befogadásukra kötelezett. Az osztályvezető elmondta: a kiutasítottak közül meghatározó a román, moldáv és az ukrán állampolgárok száma, de volt közöttük kínai, török, horvát és orosz is.
Bodonyi László elmondta, abban az esetben, ha valaki egy külföldit jogszerűtlenül lát vendégül, vagy alkalmaz, illetve ha meghív az országba, de a vendéget jogszegés miatt kiutasítják az országból, az utaztatás költségeit a vendéglátónak kell állnia.
Az osztályvezető példaként említette: idén januárban a győri rendőrség egy igazoltatáskor talált rá arra az algír férfire, aki közel másfél évtizedig jogszerűtlenül élt Győrben. Pt már 14 éve kiutasították az országból, azonban egy nő befogadta, akinél házimunkát végzett. Most a vendéglátójának kellett megvennie azt a repülőjegyet, amivel a férfinek hazájába kellett repülni.
A bevándorlási hivatalnak egy cég több mint 745 ezer forintot fizetett be annak a négy kínainak a repülőjegyéért, akiket még januárban hívtak meg üzleti látogatásra. Ebből azonban nem lett semmi, mert a vendégek az országba érve azonnal felvették a kapcsolatot egy embercsempésszel, s fejenként 400 eurót fizettek azért, hogy Ausztriába szöktessék őket. A szökés sikerült, de az osztrák hatóságok Kőszegnél visszaadták őket hazánknak.
Az a Balaton-felvidéki család is kifizette a repülőjegyet, akik egy tunéziait hívtak vendégül, de ő Sopronnál Ausztriába akart szökni. A Győri Határőr Igazgatóság járőrei elfogták, a hivatal kiutasította a vendéget az országból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampányzáró

Győr. Szakács Imre és a kisalföldi gazdák várják az érdeklődőket a Fidesz megyei kampányzáró… Tovább olvasom