Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A megélt eutanázia

"Mindig úgy vélekedtem az eutanáziáról: a gyógyíthatatlan, iszonyú fájdalmakkal küszködő, magatehetetlen betegnek meg kell adni a jogot, hogy döntsön saját méltó, emberséges haláláról. És kapjon ehhez orvosi segítséget. Ma már – egy állatorvos keserű arcának emlékét hordozva – nem tudom, hogyan is szavaznék egy esetleges referendumon."
Mindig úgy vélekedtem az eutanáziáról: a gyógyíthatatlan, iszonyú fájdalmakkal küszködő, magatehetetlen betegnek meg kell adni a jogot, hogy döntsön saját méltó, emberséges haláláról. És kapjon ehhez orvosi segítséget. Ma már – egy állatorvos keserű arcának emlékét hordozva – nem tudom, hogyan is szavaznék egy esetleges referendumon.

A mai éjszakán itt ülök, egyedül egy üres szobában, a számítógép előtt. A garázsban egy halott spániel vár. Holnap elvisszük apósom dunántúli házának kertjébe, ahol annyi szép napot töltött. Ahol annyira szeretett velünk lenni, ahol valaha boldogan futkározva élvezte a szokatlan-izgató illatok, a kék ég és a virágok új világát. És ahol most eltemetjük.

Dátumok villannak föl bennem. 1990 május vége, amikor először találkoztunk. Négyhetes ha lehetett. Messze kirítt az alomból. Nagyobb volt, elevenebb, érdeklődőbb és barátságosabb testvéreinél. A feje legalább akkora volt, mint a teste, esett-kelt, és végigsírta-pisilte az első éjszakákat. Mi pedig nem győztük dédelgetni, hogy új, szerető családot adjunk neki a miattunk elveszített helyett.

Aztán hozzánk nőtt. És mi őhozzá. És amit csak az tud, aki együtt él egy kutyával: ez a szeretet csakis kölcsönös lehet. Soha senkitől ily figyelmet, feltétlen kedvességet nem kaphat egy család, mint az általa is szeretett kutyától. Amit viszont csak lassan tanul meg az ember a kutya társaként, de ami miatt aztán a kívülállók számára nevetségessé is válik: négylábú társunk is feltétlen szeretetet igényel. Nemcsak azért, mert viszonozni akarjuk azt, amit ő érez irányunkban, hanem azért is, mert az ember tud segíteni magán. Még egy gyerek is. De a kutya nem. Ő csak mibennünk bízhat. E feltétlen bizalmat pedig csak feltétlen szeretettel és gondoskodással lehet meghálálni. Ez maga a felelősség. És kőkemény munka.

Kirándulások képei villannak föl. Apósom dunántúli kertje, amit mintha Brúnónak találtak volna ki. És amiért a kutya mindig örömmel ült az autóba, mert az utazás mindig új élményeket hozott. Boldogságában sosem győzött visszahozni minden labdát, mindenkit körülrajongani, és a maga módján dédelgetni valamennyiünket.
Családtaggá vált. A lábamnál hevert, amikor bekapcsoltam éjjel a számítógépet, hogy megírjak valamit.
Most üres szobában bámulom a monitort.
Brúnó meghalt. Éjfélkor már nem kellett ölben levinnem a harmadikról. Az éjjeli-sötét lakásban már nem kellett kitapogatnom, éppen hol szenderült álomba, hogy ne lépjek rá.
Hirtelen bénítón üres lett minden.

Újabb dátumok. 2001, amikor orvoshoz kellett vinni. Daganat – hangzott a rémítő diagnózis. Műteni kell. Ki kellett venni a lépét is. Aztán, egy év múlva, újabb daganatos tünetek. Kezelhetetlen áttét. Az orvos néhány hónapot jósolt. Ekkor sírt miatta először igazán a család.
Aztán mégis, mintha fölgyógyult volna. Félig-meddig. Mert hályog nőtt az egyik, később a másik szemén. Megvakult. Már nem lehetett elvinni szeretett dunántúli kertjébe. És sehová. Vakon nem tudott tájékozódni, idegen helyen pánikba esett, nem tudta hol van, mindenütt végigugatta az éjszakát. De az ismerős lakásban, itthon, még elvolt. Lassan megsüketült. Már csak a szaglása és az irántunk érzett szeretete maradt meg.
Aztán nyáron tovább romlott az állapota. Egyre többször kézben vittük le-föl a harmadikról.

És az utolsó idők. Már alig tudott járni. Úgy kellett itatni, kézből etetni. Néha nyöszörgött, reumás lábát fájlalta. És ő, aki (igen, kutyáról lévén szó is: ő és aki) kolbászba csomagolva is mindig kiköpte a gyógyszereket, már úgy vette magához a szalámiszeletbe tett fájdalomcsillapítókat, mint hívő a szent ostyát. Nyilván érezte, hogy szüksége van rá.
A rettenetes telefon az orvosnak, aki valaha megmentette Brúnó életét: el kellene altatni.
– Hozzák – mondta.

Aztán nem vittük, mert másnapra Brúnó magához tért. Újra járt. Eltelt két-három biztató nap, aztán ismét összeesett. Mégis, mindent elkövetett, hogy megálljon a lábán. Próbált talpon maradni. Küzdött magáért, ahogyan az egy férfitól elvárható. És újra és újra összecsuklott. Végül csatát vesztett. Az utolsó egy-két napban már nem merte elvégezni a dolgát, nehogy összerondítsa magát. Mert megbénult lábával már nem tudott leguggolni. A fák mellett pedig már jó éve nem tudta fölemelni a lábát.

Újabb telefon az állatorvoshoz.
Sosem felejtem a sokat látott orvos arcát, aki nem tudott a kutyán segíteni. Sírt az egész család Brúnó utolsó útján. Most pedig itt ülök egy üres szobában, egyedül, a számítógép előtt. A spániel már nem hever a lábamnál melengető-selymes bundájával. És elönt a lelkiismeret-furdalás, hogy mindig ügyeltünk rá, hogy édességet, bár imádta, alig kapott. Hogy ne rongáljuk a fogait. Végül ép fogakkal tért meg az örök vadászmezőkre.

És Zorbafüzi Brúnó meghalt.

Most az eutanázia gondolatába is beleborzongok. Mert Brúnó „kegyes" haláláról mi, a családja döntöttünk. Nem ő.
Ma már tudom, egy szerető lény haláláról legföljebb önnönmagának lehetne határoznia. De az akkor is iszonyú trauma minden résztvevőnek. És mit tegyünk, ha egy kutya ráadásul nem is képes dönteni?
Remélem, újra találkozom majd vele az örök vadászmezőkön. Mert mindezek után még a szemébe kellene néznem. Így kívánná a tisztesség. Tán majd újra a miéink lehetnek az egymástól kapott, valaha élvezett boldog percek.

Ami biztos: amíg élek, sosem lesz részem abban a feltétlen és megváltó szeretetben, amit tőle kaptunk. És amit talán – néha – megtanultunk továbbadni másoknak.

Most pedig, a mai éjszakán itt ülök az üres szobában, egyedül a számítógép előtt. A garázsban pedig egy halott kutya várja, hogy hajnalban elvigyem oly szeretett dunántúli kertjébe.
Eltemetni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csordás Csaba

a kupaspecialista?

Az FC Sopron kiütéses győzelmet aratott Zalaegerszegen. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első… Tovább olvasom