Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A megaálmok továbbra is tervek maradtak

A tavalyi a gyökeres változások éve volt Mosonmagyaróvár életében is. A változások mellett azonban sok minden – elsősorban a tervezett különféle beruházások – maradt a régiben, vagyis az álmok szintjén. A következőkben az elmúlt év fontosabb történéseit vettük sorba.

Fizetős sztráda,

remények és valóság


A változások szele már január első napjaiban érezhető volt Mosonmagyaróvár környékén. Az autópálya-rendelet módosítása nagy változást hozott az itt élőknek, hiszen megszűnt az M1-es ingyenessége a határtól a városig. Az akkori polgármestert, Stipkovits Pált is meglepte a változtatás, mivel úgy tudta, az általa kidolgozott megoldási javaslatra – miszerint a várost elkerülő szakasz ingyenes mard – a minisztérium is rábólintott. Az új autópálya-rendeletből mégis kimaradt ez a passzus. A polgármester lázas telefonálgatása eredményeként a Magyar Közlöny következő számában megjelent a helyesbítés, amire a hivatalos álláspont szerint kézirathiba miatt volt szükség. Az új év eleje nem hozott azonban változást a hegyeshalmi kishatár megnyitásában, hiába szervezett csendes sétát a levéli Nagy Attila ez ügyben. Az új sztrádarendelet változást hozott viszont Mosonmagyaróvár idegenforgalmában. A határtól fizetőssé vált autópálya tovább csökkentette a város egyébként is haldokló bevásárlóturizmusát. Januárban célegyenesbe kerültek a megaálmok is, a gazdasági kabinet áldását adta – s vele több milliárd forintot ígért – a bezenyei Lukale élményváros és Máriafürdő megvalósítására. Az előbbiről azóta kiderült, hogy semmi sem lesz belőle, az utóbbinál pedig azóta sem történt előrelépés.
Februárban a zátonyi strand állítólagos szennyezése és bezárásának lehetősége, valamint a madárinfluenza szigetközi megjelenése borzolta a kedélyeket a környéken. Az előbbi eset egy nyilatkozatváltással megoldódott, míg az utóbbi több település állattartóinak okozott bosszúságot heteken át.

Hulladékimport

és időközi választás


A március jóval eseménydúsabb volt. Kiderült, hogy 482 tonna úgynevezett zöldlistás hulladék érkezett Ausztriából a jánossomorjai lerakóba. A környezetvédelmi felügyelőség is vizsgálódni kezdett az ügyben, a határozatok elleni újabb és újabb fellebbezések miatt máig lezáratlan az ügy. Ez a hónap sem hozott változást a kishatár ügyében, pedig úgy tűnt, lesz végre konkrét időpont a megnyitására. Kóka János gazdasági miniszter a Széchenyi-terv körül vélelmezett visszaélések miatt – köztük a krisztinamajori H-

Build termálfürdő-beruházás is, amihez 175 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást is odaítéltek – márciusban feljelentéseket helyezett kilátásba. A Kisalföld egyébként már 2003 november-decemberében cikksorozatban tárta fel a Krisztinamajorban állami pénzből építkezni kezdő cég dolgait. Akkor a sértetteken kívül senki sem reagált, bár még messze voltak a választások. Időközi önkormányzati választást is tartottak ebben a hónapban az egyik körzetben, ahol – ekkor még kis fölénnyel ugyan – az akkori ellenzék győzedelmeskedett.

Megnyílt a kishatár

a személyautók előtt


Az április végre meghozta a várva várt változást, megnyitották a személyautók előtt a hegyeshalmi kishatárt – két nappal az országgyűlési választások első fordulója előtt. Az előzetes örömködések után áprilisra kiderült, mégsem olyan egyenes az út a városi sportcsarnok megépítése előtt. Az úgynevezett PPP-konstrukcióra kiírt közbeszerzési eljárás érvénytelenül zárult, így újra ki kellett írni. Az év folyamán még egyszer sor került erre, míg végül kiderült: bebukott a PPP-projekt.
Májusra elkészült a Karolina Kórház túlélési intézkedési terve, ami az év folyamán sok fejfájást okozott még az érintetteknek, számos politikai és szakmai vitára adott alapot. Elkészült végre és a helyére került Habsburg Frigyes szobra, ami aztán az év folyamán szintén sokszor szerepelt lapunk hasábjain a folyamatos rongálások miatt.

Bebukott

az élményvárosprojekt


Júniusban a termálfürdő tervezett fejlesztését akadályozta – és akadályozza jelenleg is – egy osztrák kislány az építési engedély elleni fellebbezésével. Végleg bebukott a tervezett Lukale élményváros, mivel terület nélkül maradt, ezzel szemben célegyenesbe került az Euro Vegas-beruházás a kaszinókoncesszió elnyerésével.
Érdemi előrelépés viszont azóta sem történt az ügyben, még az állítólagos befektetők sem álltak nyilvánosság elé, csupán egy leleményes vállalkozó nyitott kocsmát a falu határában „Lesz Vigasz” néven.
Júliusban Stipkovits Pál új biciklije nyergében Passautól egészen hazáig kerekezett, míg Csebi Pogány Alajos élettörténe-

tét osztotta meg a Kisalföld olvasóival, sőt, még családi mauzóleumába is beengedte lapunkat.
Augusztusban neves külföldi lapok elismeréssel cikkeztek Mosonmagyaróvár fogászati turizmusáról, miközben megmenekült a megszűnéstől a 150 éves jubileumát ünneplő Kühne-gyár, miután erőteljes lobbizással mégis elnyerték a Volán buszbeszerzési tenderét.
Szeptemberben egyre élesedett a helyzet a Karolina Kórház átszervezése kapcsán, miközben az akkori igazgató optimistán nyilatkozott az intézmény jövőjéről, noha a működtetés mikéntjére még keresték a választ. Eközben a traumatológia főorvosa a mátrixrendszerre való átalakulás miatt távozott a Kórházból, majd egy hónappal később az igazgató lemondását követően őt bízták meg az intézmény vezetésével.

Átrendeződött

erőviszonyok


Mosonmagyaróvár számára az év talán legnagyobb változását hozta október első napja, amikor a helyhatósági választások eredménye teljesen átrajzolta a helyi erőviszonyokat. Új polgármesternek szavaztak bizalmat a választók és az ellenzékből kormányzó erő lett. A szigetközi falvakban pedig a csilingelős autók borzolták az ott lakók kedélyeit.
Novemberben lezárta a rendőrség az előző év szeptemberében az MTE–Honvéd meccsen történt randalírozások miatt indított nyomozást és négy Honvéd-drukkert gyanúsítanak csoportosan elkövetett garázdaság miatt.
A helyi kiskereskedők legnagyobb bánatára megindult a multicégek áruházépítése Mosonmagyaróváron.
Az egyik helyen kisebb riadalmat is okoztak a munkálatok, amikor az egykori Kórház gazdasági épületének bontásakor a munkagép átszakított egy méretes gázvezetéket. Robbanás szerencsére nem történt, ám a szomszédos iskolát rövid időre ki kellett üríteni.
Az év utolsó hónapja sem múlt el a Habsburg-szobor megrongálása nélkül, amikor két fiatal fél liter vodkától megerősödve letörte a főherceg botját. Decemberben nemcsak az év ért véget, hanem az az évtizedes álom is, amit a város korábbi vezetői dédelgettek a sportcsarnok felépítéséről.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit szól az enyhe télhez?

Tovább olvasom