Kisalföld logö

2018. 08. 15. szerda - Mária 19°C | 28°C Még több cikk.

A médiatanács nem ellenőrizheti az írott sajtó kiegyensúlyozottságát

A kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás követelménye kizárólag a televíziók és a rádiók hír- és közéleti műsoraira vonatkozik, ezért azt a médiatanács egyetlen sajtótermék esetében sem vizsgálhatja sem most, sem a jövőben - közölte a médiatanács szóvivői irodája pénteken az MTI-vel a szocialisták sajtótájékoztatójára reagálva.

A közleményben rögzítették, hogy Molnár Zsolt, országgyűlési képviselő a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalához panaszt terjesztett elő, melyre a hivatal a törvényben rögzített határidőn belül válaszol.

A panasszal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a kiegyensúlyozott, pártatlan és objektív tájékoztatás követelménye csak a televíziók és a rádiók által megjelentetett tartalmakra, azon belül is szűk körben, a hír- és tájékoztató műsorokra vonatkozik, az írott sajtóra viszont nem.
Fontosnak tartották még kiemelni, hogy a médiatanács az új törvény alapján csak július 1-jétől vizsgálhat majd írott sajtótermékekben megjelent tartalmakat, és csak olyan fontos alapjogokra vonatkozóan, mint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a gyűlöletkeltés tilalma vagy a kiskorúak védelme.

A médiatanács a törvény írott sajtóra vonatkozó szakaszainak életbelépése után sem ellenőrizheti majd a sajtótermékek tartalmát a kiegyensúlyozottság szempontjából - emelték ki a közleményben.
"A médiatanács továbbra is elkötelezett a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapértékei mellett, és a hatáskörébe tartozó ügyekben mindent megtesz azok érvényre juttatásáért" - zárul a reagálás.

Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi szervezetének ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azonnali vizsgálat elrendelésére kérte fel a médiahatóság elnökét a fővárosi önkormányzati lapok ügyében. Molnár Zsolt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt azt mondta, hogy a Fidesz a kerületi önkormányzati lapokat "propagandaújságokká zülleszti" vagy meg is szünteti.

Olvasóink írták

  • 6. Napocska 2011. március 05. 13:31
    „Pedig jó lenne, ha az újság tájékoztatna! Nem vagyok kíváncsi az újságírók véleményére! Azt majd én megalkotom az elfogulatlan, cikkekből!”
  • 5. RickCartman 2011. március 05. 00:34
    „csak szeretne az lenni, azért ordibál”
  • 4. miracle 2011. március 04. 21:27
    „Na itt egy fülkeforradalmár tábornagy.”
  • 3. rommel 2011. március 04. 18:10
    „Remélem most már nem lesz annyi hazugság a médiában.LIBERÁLKOMUNISTÁK :most féltek hogy az igazságról kellene irni és nehéz lesz?Minden kezdet nehéz de majd én segitek!Kezdjük egy nagy bocsánat kéréssel,utána pedig a büneitekkel(sok papir elfogy de sebaj).Most ezekután értelmezzük ezt a szót:IGAZSÁG.....IGAZSÁG.................IGAZSÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁG..............................................................”
  • 2. miracle 2011. március 04. 18:08
    „Na, akkor már kezdhetik a büntetések kiosztását. Királyi tv-n, RémHírTv-n a csapból is a fidesz folyik, vagyis nem kiegyensúlyozott.”
  • 1. Cloeon_dipterum 2011. március 04. 17:12
    „Sajnálatos, hogy csak ilyen szűk hatáskörrel ruházzák fel a Médiahatóságot! Európa minden tagállamában erősebb a médiaszabályozás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tagadta bűnösségét a Magyar Gárda újralapításával vádolt férfi

Tagadta bűnösségét a jogerősen feloszlatott Magyar Gárdát Új Magyar Gárda néven gyakorlatilag… Tovább olvasom