Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

A második világháború fővárosi befejezésére emlékeztek

A második világháború fővárosi befejezésének 68. évfordulójáról emlékeztek meg mintegy nyolcvanan Budapesten.
A második világháború fővárosi befejezésének 68. évfordulójáról, a náci megszállás és a nyilas uralom áldozatairól emlékeztek meg mintegy nyolcvanan szerdán Budapesten, a vizafogói mártír emlékműnél.

Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) - Összefogás a Demokráciáért szervezet elnöke azt mondta: "minden magyar és nem magyar hősre, áldozatra emlékezünk, aki (...) fővárosunkban halt meg a második világháború szörnyűségében".

Szól arról is, hogy nem lehet, nem szabad az emberiesség hamis látszatát keltve egy lapon említeni "a hitleri Németország oldalán harcolókat, így sajnálatosan a magyar katonákat is", a velük szemben fellépő antifasiszta koalíció tagjaival, az ártatlan polgári lakossággal.

A második világháború budapesti befejezésére emlékeztek

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke arról beszélt, hogy Budapest elkerülhette volna a rombolást, miként más európai fővárosok, ha a németek nem tudtak volna erődöt csinálni Budapestből, ha "nem segítik őket hazaáruló magyarok ezrei".

"Ma a szélsőjobboldali bakancsos masírozó újnyilasok és (...) a Fideszben lévő cinkosaik megpróbálják úgy beállítani, mintha a hazaárulók a kommunista uralomtól védték volna az országot" - fogalmazott a szocialista politikus. Horváth Csaba kijelentette: a demokratikus erők tartoznak azzal az antifasiszta mártíroknak, hogy nem hagyják visszatérni "az ordas eszméket".

"Harcoljunk együtt, hogy ne olyan kormánya legyen az országnak, amely egyetértően védi, ha a kormánypárt egyik alapítója és bértollnoka cikkében újra emberek megsemmisítésére uszít" - szólított fel az ellenzéki politikus.

Jánosi Katalin, a Nagy Imre Alapítvány kuratóriumának tagja, Nagy Imre mártír miniszterelnök unokája beszédében úgy fogalmazott: "ma Magyarországon lopakodó fasizmus létrejöttének tanúi vagyunk". A felháborító rasszista jelenetek elleplezik a valós helyzetet, az igazi szörnyűséget: "a totális rendszerváltást, a totális diktatúra kiépítését", amelyre senki nem adott felhatalmazást - mondta Jánosi Katalin.

A beszédek után a jelenlévő szervezetek képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el az emlékműnél. A koszorúzók között volt Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere, Szanyi Tibor és Horváth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselők, továbbá a Holokauszt Emlékközpont, a Demokratikus Koalíció és az SZDSZ képviselői. A XIII. kerületi emlékműnél fejet hajtottak és koszorút helyeztek el a fehérorosz, a horvát, az ukrán és a cseh nagykövetség képviselői is. A megemlékezésen jelen volt Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete.

Olvasóink írták

  • 9. Valaki 2013. február 15. 06:42
    „8 eva

    Persze, meg a karóba húzott ápolónők a Gellért téren. Nem neked fájt. :(((”
  • 8. Eva- 2013. február 14. 14:05
    „no hát százszor inkább ők
    mint ezek:
    http://fideszfigyelo.blog.hu/2013/02/13/fidesz-kepviselojelolt_volt_a_diakokat_fenyegeto_focihuligan”
  • 7. AntiFricc 2013. február 13. 23:06
    „4.
    Szegény!”
  • 6. háté 2013. február 13. 22:18
    „Már megint apáinkat gyalázzátok, sátán alattvalói, zsidovkák! - ezeket egyből a kőfejtőbe kellett volna vinni! - életfogytiglan.”
  • 5. Valaki 2013. február 13. 20:24
    „Rosszul tudod pancsika. :)”
  • 4. pancser 2013. február 13. 19:31
    „Ez a nap az igazi ünnep, amikor a hitleristák és magyar csatlósaikat megsemmisítették, a kormánynak kutya kötelessége lett volna képviseltetni magát.”
  • 3. Pretorianus 2013. február 13. 19:28
    „<moderálva>”
  • 2. háté 2013. február 13. 18:50
    „<moderálva>”
  • 1. AntiFricc 2013. február 13. 17:52
    „<moderálva>, ezek még mindig azt hiszik, hogy a szovjet felszabadított minket.
    Eléggé sajnálatos, hogy ennyire <moderálva> emberek élnek a Földön... és főleg, hogy itt az országban.
    Sok <moderálva> megint félremagyaráz, mellébeszél. Nem unják még a demagóg baromságaikat? Van aki erre vevő? Hihetetlen...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bordélyházakat számoltak fel Budapesten

Három bordélyházat és a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos … Tovább olvasom