Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

A Magyar Köztársaság

és az Apostoli Szentszék

A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék viszonyát határozták meg a vatikáni–magyar vegyes bizottság csütörtöki megbeszélésén – olvasható a kormányzat képviseletében Hiller István oktatási és kulturális miniszter, a Szentszék képviseletében Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius által elfogadott közös nyilatkozatban. Az alakuló ülésen az 1997. évi Vatikáni Megállapodással kapcsolatos azon kérdéseket is meghatározták, melyeket a jövőre vonatkozóan a vegyes bizottság tárgykörébe kívánnak vonni.

Szembenézés

A reformok folytatása mellett foglalt állást Gyurcsány Ferenc abban a harmincoldalas elemzésében, melynek bevezetésében azt írja: „Magyarország veszélyes útra tévedt”, s amely tegnap lett nyilvános. A kormányfő Szembenézés – 23 pontban hibákról, tanulságokról, tennivalókról című írásával, melyben a reformok folytatása mellett teszi le a voksát, megfogalmazása szerint a kölcsönös megértés irányába szeretne lépést tenni. Írásában a kormányfő hibának tartja az őszödi beszédet, többször is kritizálja a Fideszt, de egyszer-egyszer az MSZP-t, illetve a kabinetet is.

Több-biztosítós rendszer

Akár már február végén kormány elé kerülhet az a szakmai anyag, amely a több-biztosítós rendszerről szól – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke csütörtökön. Hozzátette: a szakmai egyeztetések már hónapok óta folyamatosan zajlanak az MSZP és a liberális párt között az egészségbiztosítás finanszírozásáról, de „nem olyan a helyzet”, hogy konkrét döntésről be lehetne számolni – fűzte hozzá Kuncze Gábor. A SZDSZ elnökének az a véleménye, hogy „alapos szakmai viták után, kellő szakmai felkészültséggel és megalapozással igenis érdemes belevágni és megcsinálni a több-biztosítós modellt”.

Nem tervezik az élet-

fogytiglan eltörlését


Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nem tervezi az életfogytiglani szabadságvesztés megszüntetését, mivel van a bűncselekményeknek olyan köre, amikor a társadalom védelme érdekében szükséges ennek az alkalmazása – jelentette ki Kondorosi Ferenc, az IRM államtitkára csütörtökön. A legfőbb ügyész szerint az életfogytiglani szabadságvesztés fenntartása, illetve annak időbeli korlátozása is elképzelhető az új büntető törvénykönyv szankciórendszerének kidolgozásakor. Kovács Tamás erről csütörtökön beszélt Szolnokon. Balsai István (Fidesz) szerint a büntető törvénykönyvnek alternatív büntetésként tartalmaznia kell a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mivel küzd a téli depresszió ellen?

Tovább olvasom