Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

˝A magyar gazdaság az összeomlás szélén áll˝

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök szavaival ellentétben nincs rendben a magyar gazdaság, hanem inkább az összeomlás szélén táncol.
A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök szavaival ellentétben nincs rendben a magyar gazdaság, hanem inkább "az összeomlás szélén táncol."

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt: pártja számára elfogadhatatlan az az eljárás, hogy nem a kormány, hanem egy országgyűlési bizottság nyújtja be módosító indítványként az egyenlegjavító intézkedéseket, vagyis a kabinet "inkognitóban végzi" a megszorításokat.

Orbán Viktor az MTI-nek adott interjúban az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki, hogy sikeres volt a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes. A Jobbik ezzel szemben úgy véli, hogy a magyar gazdaság tervezett pályája nem tartható, és az "összeomlás szélén táncol" - mondta Z. Kárpát Dániel.

Hozzátette: a legfontosabb probléma az államadósság mértéke, amely az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta is nőtt, és a mostani kabinet sem kész újratárgyalni az adósságot.

Az ellenzéki politikus arra is reagált, hogy a költségvetési bizottság csütörtöki ülésén megszavazta: módosító indítványként kerülnek a parlament elé az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedések. Ennek részeként a korábbi jelzéseknek megfelelően jövőre is marad a bankadó, eltörlik a nyugdíjjárulék-plafont, viszont a cafetéria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás 14 százalékra nő 27 százalék helyett.

Z. Kárpát Dániel szerint ez a megszorító csomag elfogadhatatlan, mert a kormányzati szándékkal ellentétben a legtöbb eleme nem a multinacionális vállalatokat terheli, hanem a lakosság és a polgárok terheit növeli. Ráadásul a Jobbik szerint felháborító az az eljárás, hogy a kormány "arctalanul, inkognitóban, egy bizottság mögé bújva végzi a megszorításokat" - tette hozzá.

Olvasóink írták

116 hozzászólás
  • 116. elemér 2012. november 14. 20:42
    „- Miért dől el a fal, ha Pretorianus nekidől?
    - ???
    - Mert okos enged...

    machers megáll egy kirakat előtt, és olvasni kezdi a kifüggesztett reklámtáblát:
    "AMIT NEM LÁT A KIRAKATBAN, MEGTALÁLJA A BOLTBAN!"
    Erre bemegy és azt kérdezi:
    - Tessék mondani, itt van az anyukám?
    - Miért lenne itt?
    - Mert a kirakatban nem látom...”
  • 115. pancser 2012. november 14. 19:21
    „114. Pretorianus 2012.11.14. 16:38
    Megint plagizálsz...........”
  • 114. Pretorianus 2012. november 14. 16:38
    „107. machers 2012.11.13. 22:11
    Igazad van!
    Falra hányt borsó... Tényekre csak a végbél sár folyik a szájukból... :)”
  • 113. elemér 2012. november 14. 11:02
    „Pretorianus megtestesitti a bunkó japán parasztot.;))”
  • 112. pancser 2012. november 14. 09:02
    „106. Pretorianus 2012.11.13. 21:20
    Te beszélsz lopásról, a hozzászólásaid szinte abból állnak. Ha meg a pendrive-ot oda dugod, még inkább shit amit bugyog belőled. Az a bizonyos portál is szerezte valahol azt a videót, vagy ők csinálták? Megint szórakozol a nick nevemmel szellemileg visszamaradott módon mint egy rossz óvodás, de megint lemaradt a beeeee.... Ami meg a szivárványt illeti, azok tudják hova tartoznak de egy szellemi hermafrodita, nőiesen írogatva, egy lyukkal .......”
  • 111. elemér 2012. november 14. 06:54
    „Friss világrangsor ez már haladás, küldöm az MTI-nak: még soha nem értek el ilyen jó eredményt a magyar egyetemek. Négy magyar egyetem került fel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb, 2012/2013-as világrangsorára: az ELTE, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem mellett idén a Debreceni Egyetem is a világ hétszáz legjobb felsőoktatási intézménye közé jutott.
    http://tinyurl.com/an8z864”
  • 110. elemér 2012. november 14. 02:23
    „Egy mély szégyen ami nékem nagyon fáj, hogy az elsö 500 egyetem közözött az unioban egy magyar sincs. Mo.-n soha nem voltak jó egyetemek és a hires tudósok nyugaton tanultak, vagy továb tanultak. A magyar ember ezt nemtudja, dehogy Rona Péter ezt nemtudta azon csodálkozom. Én meg azt nem tudtam hogy 500 egyetem létezik az unioban. Mióta van ez a lista ? Kinaiak összeálitottak egyet a világrol azt tudom, mert ök is szeretnének bekerülni. Arabok, kinaiak és a világ tárt karokkal várja az amcsi professzorokat. Szé. majd akkor lessz elismerve, ha angolul tanitunk mi ott.”
  • 109. elemér 2012. november 13. 23:42
    „Engem egyszerüen nem érdekelnek a fajankók Mo.-n. Tudnillik az egy szük játéktér és ott bizony sokra nemviszi a zember. Szabó karrier katona volt és bejárta a világot. Utána pedig a Boeingnál dolgozott és ment nyugdijba, közben szintén járta a világot. Én pedig a legnagyob épitészmérnöki cégeknek dolgoztam az USA-ban. Mikor magyar származásu amcsit hallok, aki jártas a nagyvilágban az már érdekel. Üresfejüek véleménye engem nem érdekel itt, és ezt lekell nyelni. Aki tud azt én elismerem, söt felismerem. Machers anyja már eladta a bikát.;))”
  • 108. elemér 2012. november 13. 22:20
    „103. h.sz. Pretorianus
    A paraszti exodus megtörtént és következett az iparosodás és városiasodás az USA-ban. Autoztak az amcsik, mikor Györben még lovaskocsikkal jártak a zemberek. Városiasodás még csak a felszabadulás után jött. Kérdezd csak apádat, hogy emlékszik e még mikor téged csinált ?”
  • 107. machers 2012. november 13. 22:11
    „106.Pretorianus 2012.11.13. 21:20
    Hagyd a francba őket!”
  • 106. Pretorianus 2012. november 13. 21:20
    „104. pancser 2012.11.13. 20:34
    "Ha pincében felfordítok egy követ látok hasonlót."
    Ezt a Bayer Zsolt-tól loptad... A video pedig a kuruc. hu van fenn. :)
    " Valaki bedugta a pendrive-ot? Az a legszebb benned, az is másé."
    Ne gusztustalankodj, te kis malac. :))) Egy lukam van csak alul, tudod azt meg a reggeli székelésre használom, nem úgy mint te, szivárvány zászlóba burkolózva...:)))
    Te nekem soha nem leszel ellenfél, oktatlak,mert tetszik, hogy egy hülyéből embert faragok egyszer talán. Ne feledd, a szlengben a pancser csicskát jelent...”
  • 105. pancser 2012. november 13. 21:16
    „103. Pretorianus 2012.11.13. 20:32
    Na most egész kiadósan idézgetsz, számháborúzol, holott a muzsika nem erről szól, hanem a Jobbik ostobaságairól. Nem tudsz semmit csak bedugtad a pendrive-ot megint és egészen tűzbe jöttél. De így sem hiszi rajtad kívül senki, hogy ott ahol egyes magyar származási amerikaik esetében Nobel díjas elme lakozott neked van ott valami. Neked ott semmi nincsen, lopsz, másolsz, hazudsz eszmei fertőben fetrengsz mint egy varacskos pig. Mindét amerikai magyar öregúr csillagokkal különb nálad, sötétség leánya.”
  • 104. pancser 2012. november 13. 20:34
    „97. Pretorianus 2012.11.13. 16:21
    Ejnye Belphegor tényleg nincsen agyad, a nick nevemnek szentelted a legtöbbet, azt is loptad, mert még kritika megfogalmazásra sem vagy képes. Valaki bedugta a pendrive-ot? Az a legszebb benned, az is másé.
    Attól, hogy itt élsz még nem vagy különb senkinél, hiába vonulgattál Ivánban, az amerikás magyarok öregbítik Hazánk nevét, te meg beszennyezed. Ha pincében felfordítok egy követ látok hasonlót.”
  • 103. Pretorianus 2012. november 13. 20:32
    „102. elemér 2012.11.13. 19:45
    Milyen két millióról zagyválsz, őrült ember? És milyen négyről? :)))
    56 után 200 000 ember hagyta el az országot és rengetegen belőlük nem az amcsiknál kötöttek ki... A századfordulós kivándorlásoknál is csak bedobtál egy számot, de azt elfelejtetted közölni, hogy a magyarok milyen százalékban voltak köztük, nos akkor én elárulom, tudatlankám...26,3 % ! Tudod hol vagy te otthon? Marcal kettőn, a 3. emeleten. :) Műamerikai vénember vagy, aki avval szórakozik, hogy bemutatja milyen hülye...:)
    "1871 és 1913 között elsősorban gazdasági, egzisztenciális okokból közel kétmillió magyar állampolgár vándorolt ki a tengerentúlra. A kivándorlás mértéke valójában a 20. század első évtizedében tetőzött, ekkor mintegy egymillió ember távozását regisztrálták a különféle források, majd pedig 1914-ig újabb közel félmillió lakos hagyta el az országot.

    A migrációnak ebben a tömeges szakaszában a kivándorlók mintegy háromnegyede férfi volt, ezen belül pedig háromnegyedük az igazán munkaképesnek számító, 20-49 éves korosztályhoz tartozott, az 50 évesnél idősebbek aránya még a három százalékot sem érte el.

    A kivándorlók természetesen nem voltak mind magyar nemzetiségűek.

    A magyarok aránya alig haladta meg az egynegyedet (26,3%), hasonló arányban vándoroltak ki szlovák nemzetiségűek is, illetve jelentős mértékben horvátok (16,6%) és németek (15%) is elhagyták az országot. Noha az AEÁ-ba való vándorlás kezdeti, 19. század végi szakaszában jelentős volt a kereskedők, iparosok és bányászok szerepe, a vándorlás tömegessé válása során az agrárnépesség dominált, aminek hatására a köztudatban és a szakirodalomban is paraszti exodusnak nevezték ezt a migrációs korszakot."”
  • 102. elemér 2012. november 13. 19:45
    „101. h.sz. Pre...
    Én az angol világban otthol vagyok, és ha valami neked nem tetszik akkor tehetsz róla, kinyalhatod. A valóságon nem tudsz változtatni. Aki tud az már régóta kiment, vagy utban van. Aki pedig kiment az oda vissza nem megy. Ha pedig visszamegy, akkor megint csak kinyalhatod neki. Egyébként pedig ez több mint 2 millio ember USA. Leszármazottjaikkal 4 millio.;))”
  • 101. Pretorianus 2012. november 13. 18:52
    „" Én többre becsülöm mind azokat akik kimentek, mint az ottmaradt diszmagyarokat."
    Akkor becsüld meg az amcsi oldalakat, ne itt rontsd tovább a levegőt, vén hazátlan...”
  • 100. Pretorianus 2012. november 13. 17:50
    „"Pretorianus ur velemenye szerint az az kb 5 millio magyar es magyar szarmazasu emberek csak hazatlan gazemberek!"
    Ejj öreg szabó, megjöttél? Épp a napokban gondoltam reád, mi is lehet veled...:) Annak az ötmillió magyarnak a túlnyomó többsége a trianon előtti határokon belül született, tudod ők nem futottak el gyáván, hanem az országhatárok léptek túl rajtuk... Nekik van hazájuk,anyaföldjük, veletek ellentétben... Úgy hogy ne görcsölj,nem érdemes.”
  • 99. elemér 2012. november 13. 17:46
    „Magyarországot a zemberek azért hagyták el, mert jobb életet akartak maguknak és családjuknak. Ez a folyamat ma is igy van. Aki elmegy az elment és mi ezzel tisztában voltunk 56-ban, söt már elötte is. Ezért a fülem se billegetem hogy én visszamenjek oda japánok közé. Én többre becsülöm mind azokat akik kimentek, mint az ottmaradt diszmagyarokat. Tudnillik tisztában vagyok a kivándorlás nehézségeivel. Ezt korán tapasztaltam uj évkor Lindenben a magyar klubban. Erre táncoltunk mi 56-ban, söt már elötte. http://tinyurl.com/ap3dc77”
  • 98. szabo1936 2012. november 13. 16:35
    „Magyaarorszag lakosaganak a szama kb 10 millio ha ebol levonjukk a kisebsegeket {nem magyarokat}akor kb 8 es 1/2 millio magyar ember el most Magyarorszagban.
    Magyarorszagon kivul kb 5 millio magyar vagy magyar szarmazasu {mar kulfodon szuletet magyar el}
    Pretorianus ur velemenye szerint az az kb 5 millio magyar es magyar szarmazasu emberek csak hazatlan gazemberek!
    O meg azt is megkerdezi toluk,hogy irjak meg neki az onelet rajzukat,hogy milyen okbol hagytak el Magyarorszagot.”
  • 97. Pretorianus 2012. november 13. 16:21
    „Ha az kell, bizony idézgetek. Tudod, a saját szavaiddal mutatom meg, mekkora sötétség bujkál benned.
    "Óvodások szórakoznak a nevekkel, csak ők még utána mondják: beeee......"
    "Pretorianus mint übermagyar latin névvel nem röhejes?"
    Nos, akkor ki is szórakozik a nevekkel? Mindkét idézet tőled való.Ezt bizony nehéz letagadni, mint azt is hogy beteg ember vagy... Elmebeteg. Anyáddal, elemérrel együtt...”
116 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A DK tiltakozik a kormány felsőoktatási politikája ellen

A Demokratikus Koalíció (DK) elítéli a kormány felsőoktatási politikáját és a területet érintő… Tovább olvasom