Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

A magyar áru védelmében

Az elmúlt években többször felröppent a hír, miszerint bezárják a győri vásárcsarnokot, szerencsére azonban erre nem került sor. A vásározók védik a magyar árut, mi több, sok esetben a vásárlót is azzal, hogy szükség esetén árut cserélnek, vagy meghozatják a kívánt méretet.
A multicégek bőséges kínálatával képtelenség volna versenyezni, ám a győri vásározók a minőséggel, a helyzet adta közvetlenséggel és humánummal tarsolyukban, joggal vehetik fel – velük szemben e versenyben – a kesztyűt. A rendszeresen itt vásárlók visszatérnek, s ugyanők azok is, akik a kiváló hazai minőséget a multikkal szemben előnyben részesítik.
– A csarnok él, az őstermelők és a vásározók remekül kiegészítik egymást – szögezte le elöljáróban Pokornyi Ferenc piaci csoportvezető. – Véleményem szerint a mai globalizált világban csak akkor tudunk talpon maradni, ha minden téren megfelelünk a kor követelményeinek, tovább építjük a meglévő, jó kapcsolatokat a felettes szervekkel, s nem utolsósorban folyamatosan meg kell felelnünk a vásárlók bizalmának.
Ha létezik piaci menedzsment, akkor annak kitűnő példája, hogy a vásárcsarnok őstermelői és vásározói hetedik éve rendszeresen jótékonykodnak. Farsangi báljuk bevételét idén a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház koraszülöttosztályának ajánlották fel.
– Közösen döntünk arról, hova kerüljön a piacozók összegyűjtött adománya – folytatta Kovácsné Andrássy Krisztina árus. – Rendszeres kapcsolatunk van az anya- és csecsemőotthonnal. Ünnepekkor nekik gyűjtünk gyümölcsöt, ruhákat, s eljuttatjuk az intézménybe. Sokat tettünk azért, hogy azt mondhassuk magunkról: a mienk összetartó, nagy család. A bál mellett kirándulásokat is szervezünk, mindig megtelik az autóbusz. Abban teljes az egyetértés, hogy a piac a város pezsgő színfoltja.
„ Jó a visszatérőkkel, a régi ismerősökkel találkozni, látni a vevők elégedettségét. Nem elég, ha valaminek megmondjuk az árát, az emberekkel beszélgetni, törődni kell.”
– Tizenöt éve itt árulok, de bármilyen közös akcióhoz szívesen csatlakozok. Az embereknek nem eltávolodni, sokkal inkább összefogni kell. Nálunk ez működik – teszi hozzá Farkas István Piki árus is.
Pokornyi Ferenc csoportvezető szerint a környék lakóival, a fenntartóval megbeszélték a felmerülő félreértéseket, a piacra a jelenlegi, multik szorongatta világban igenis szükség van. A piac a magyar árut is védi, a bizalom pedig töretlen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életveszélyes gyógyszerteszt

Lapzártánkig életveszélyes állapotban volt egy nagy-britanniai gyógyszerkísérletnek a két… Tovább olvasom