Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

A leminősítés ellenére is emelkedett a BUX

Kedvező hangulatban indult a múlt héten a kereskedés a nemzetközi tőzsdéken és a BÉT-en is, az optimizmust ugyan beárnyékolta, hogy szerdán este a Standard & Poor's hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól, de a hírre a gyengülés átmeneti volt, a BUX 2,60 százalékkal erősebben zárt pénteken, mint egy héttel korábban.
A hét eleji hangulatot egyebek mellett az a hír javította, hogy az Európai Központi Bank (EKB) az elemzők által vártnál jóval többet, 489,19 milliárd eurót helyezett ki új, hároméves banki likviditási eszközének első tenderén. Később azonban alábbhagyott az optimizmus, mivel erősödött a félelem, hogy a bankok a plusz pénzt nem államkötvény-vásárlásra fordítják, valamint hogy nem bővítik hitelezési tevékenységüket, ami mélyítheti a recessziót.

Szerda este az S&P leminősítette a magyar adósbesorolást, ami után csütörtökön ugyan estek az árfolyamok a BÉT-en, de pánik nem volt, a BUX kevesebb mint 1 százalékkal gyengült. A befektetők ugyanis számítottak a hitelminősítői lépésre, így már beárazták ezt, és tompította a leminősítés negatív hatását a kedvező nemzetközi hangulat is. Utóbbit támogatta egyebek mellett, hogy a csütörtökön közölt adat szerint három és fél éves mélypontra került a munkanélküli segélykérelmek száma Amerikában, a szakértők által várt növekedés helyett. Az amerikai fogyasztói hangulat pedig hathónapos csúcsra emelkedett decemberben, és az amerikai konjunktúramutató az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben erősödött.

Az ünnepek előtt alacsony volt a forgalom, piacot mozgató hír nem érkezett, a befektetők pedig az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos híreket várják. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a múlt héten 2,60 százalékot, 443,06 pontot emelkedett, 17.504,54 ponton zárt pénteken. A részvénypiac heti forgalma 62,33 milliárd forint volt az előző heti 68,7 milliárd forint után.

Az OTP árfolyama a héten 2,67 százalékkal 3.340 forintra emelkedett. A Mol árfolyama 4,12 százalékkal 17.925 forintra nőtt, ezzel ledolgozta előző heti veszteségét. A Magyar Telekom egy hét alatt 1,17 százalékkal 520 forintra erősödött. A Richter részvények ára 1,85 százalékkal 35.750 forintra nőtt. Az Egis árfolyama a múlt héten 1,72 százalékkal 17.700 forintra erősödött. A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX 1.305,11 ponton zárt pénteken, gyakorlatilag nem változott, csupán 0,32 ponttal emelkedett.

Olvasóink írták

  • 8. load 2011. december 27. 17:35
    „2. nasi12
    "Országunk elleni ármánykodások sok pénzbe kerülnek."
    Shortolni csak bztonytalan, gyenge valutákkal lehet.
    Amig gyenge a forint, a spekulánsok ezt kihasználják.
    Nem ármány ez, hanem egy mindennapos pézügyi ügylet.”
  • 7. gjozsi88 2011. december 26. 11:24
    „még annyit:

    "Hát igen jocó,ez a ti demokráciátok!"

    Igen!
    Ami azt jelenti, hogy az IMF-EU számára is biztosít szabad vélemény nyilvánítást és ad lehetőséget, hogy a saját maga forrásai felett a saját értékrendje szerint rendelkezzen!
    Általában demokráciában ez igy működik!
    Az a mentalitás, hogy add ide a pénzed és kuss........az diktatura!!!!!
    Van idejük kivárni, mig leszálljunk a bicikliről!!!!!”
  • 6. gjozsi88 2011. december 26. 11:21
    „sc!
    Látom nem érted a magyar nyelv szépségeit!!!!!
    A kiverik belőle azt jelenti........(azt hittem ismered a történetet, de elvárásaim túl nagyok voltak veled szemben)......most szépen hazamentek, mert hiába szóltak, hogy kellene jogbiztonság, kiszámithatóság, fékek, ellensúlyok rendszere, nem hallgattunk rájuk!
    Enélkül pedig nem segítenek!!!!!
    Senki hozzánk nem bánt bennünk.......egyszerüen ilyen feltételekkel nem segít!
    Mert feneketlen kútba nem szórják a pénzt!
    Márpedig a fennt emlitett garanciák nélkül nem tér vissza a piaci bizalom!
    Felhívom a figyelmed, hogy az IMF-EU tárgyalások KÉNYSZERE.....a szabadságharc következtében bekövetkező piaci bizalom vesztés!”
  • 5. SC 2011. december 26. 10:50
    „Hát igen jocó,ez a ti demokráciátok!
    "Hidd el kiverik belőle a többit is!"
    Kiverik...
    Ja,válaszodra nem tartok számot...:-)))”
  • 4. gjozsi88 2011. december 26. 10:30
    „nasi12!
    Szomorúan értesítelek, hogy "országunk elleni ármánykodás" című mesédnek vége!
    Amitől a BUX növekszik az annak szól, hogy noha Viktor még mindig szajkozza vakoknak a szabadságharc retorikát.....sőt nemet mondott Barrossonak.........miközben részben teljesítette az IMF-EU elvárásait az előfeltétel teljesítéséért!
    Azaz a késséget a megállapodásra, árazta a piac!!!!
    Ami a szabadságharc látható végét jelenti!
    Hidd el kiverik belőle a többit is!”
  • 3. Jandex 2011. december 26. 08:12
    „2. nasi12 2011.12.25. 20:48
    A dolog nagyon egyszerű, ne szavazz rájuk többször!”
  • 2. nasi12 2011. december 25. 20:48
    „Országunk elleni ármánykodások sok pénzbe kerülnek.
    Előbb utóbb remélem abba hagyják majd.
    Kitartás, és sok hit kell hozzá.”
  • 1. zsukov 2011. december 25. 12:22
    „Meddig ...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A piros jelzés ellenére hajtott a kereszteződésbe - egy súlyos sérült

Több autó ütközött össze szombaton kora délután Budapesten. A szabálytalanul közlekedő autó sofőrje súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült meg a balesetben. Tovább olvasom