Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

A lelki egészség

A Lelki Egészség Világszövetsége nyilvánította október 10-ét a lelki egészség (a lélekben szenvedők) világnapjává, amelyet Magyarországon 1994 óta tartanak.
A lelki egészség – amit idegen szóval mentálhigiénének neveznek – és a lelki betegség közötti határ nagyon keskeny. Az egyén saját állapotának megítélése és a többség mércéje a mentális egészségről eltérő eredményre vezethet. Belső konfliktusok minden emberre jellemzőek, ezek felhalmozódása és rossz kezelése válthat ki lelki betegséget.

Magyarországon mintegy 150 ezer mentális beteget tartanak nyilván, a depressziósok, neurotikusok aránya a népességben különböző vizsgálatok szerint 20-40 százalék. A mentális betegségekre kevés figyelem fordul, pedig az öngyilkosságok többsége e betegségekhez kapcsolódik. Az öngyilkosok egy része felkeresi a háziorvost a halála előtti hetekben, de az orvosok az esetek több mint felében nem ismerik fel az illető lelki sérülését, betegségét. Magyarország húsz évig vezette az öngyilkosságok listáját (a népesség arányában), de 1988 óta folyamatosan csökken hazánkban az öngyilkosok száma. Öngyilkosság következtében több európai hal meg, mint ahányan gyilkosság és közlekedési baleset következtében vesztik életüket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea

Észak-Korea sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre - közölte hétfőn a KCNA… Tovább olvasom