Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

A legjobbakat köszöntik a gálán

Sportszempontból rendkívül eredményes volt a 2006-os esztendő. A legeredményesebb versenyzőket Sportgála keretében köszöntik és ott adják át az elismeréseket.
Immáron tizennyolcadik alkalommal tartják meg jövő héten vasárnap 16 órai kezdettel a Sportgálát. A szervezők idén szakítottak a sportarénával, így a rendezvényt a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban tartják meg. Így szeretnék még ünnepibbé tenni a köszöntést, valamint színpadi előadás is szerepel majd a műsoron. A sportolókat és a nézőket a Monda Lisa együttes szórakoztatja, de fellép még a Sopron Gospel Együttes és a Soproni Ragtime Band. Nagyszabású gálára van tehát kilátás.
Az összesítés szerint az elmúlt időszakban az egyik legsikeresebb volt a 2006-os év. Hetvenkét soproni sportoló volt a nemzeti válogatott tagja. A magyar bajnokságokban 37 egyéni és 7 csapataranyérem került Sopronba. Míg ezüstből 20 egyéni és 5 csapat-, bronzból pedig 35 egyéni és 3 csapathelyezés született. Világbajnokságon három egyesület, Európa-bajnokságon pedig húsz sportolónk vett részt. A legsikeresebb sportágak továbbra is a BMX, az ökölvívás, a tánc, a női kosárlabda és a tenisz. Új elemként megjelent a dinamikusan fejlődő íjászat is. A sportgálán összesen 25 sportág 104 sportolóját ünneplik majd. Pk a magyar bajnokságon 1–3., vagy a világversenyeken az 1–6. helyezést szerezték meg. Az elismeréseket és a serlegeket Fodor Tamás, Sopron polgármestere adja majd át.
Sportdiplomáciai szempontból sikerként könyvelhető el, hogy tavaly a sportarénában rendezték meg az U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságot, továbbá Ágfalván az íjász-világbajnokságot. Mindezek mellett városunk adott otthont az Atomiádénak, ahol a kutatóintézetek munkatársai sportban mérték össze tudásukat. A bangkoki diákjátékokról sem feledkezhetünk meg, miként arról sem, hogy a női kosárlabdacsapat bejutott Európa nyolc legjobb csapata közé. Innentől kezdve pedig bármi előfordulhat. A döntős helyezés sincs kizárva. Férfi kosárlabdacsapatunk tavaly gyengélkedett, miként az FC Sopron labdarúgóinak is van még mit fejlődniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EU-döntés az Irán elleni szankciókról

Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn az Irán elleni ENSZ-szankciók… Tovább olvasom