Kisalföld logö

2018. 04. 25. szerda - Márk 13°C | 25°C Még több cikk.

A legeredményesebb utánpótlás-együttes

Az idén megrendezett versenyek alapján a soproni SVSE teniszszakosztálya lett a legeredményesebb vidéki egyesület, valamint utánpótlásszinten a legjobb csapat.
Magasra tették a mércét idén év elején az SVSE teniszszakosztályánál. Csak emlékeztetőül: 2005-ben a 210 szakosztály közül a soproni a harmadik helyen végzett. A vezetőség azt a cél tűzte ki a játékosok elé, hogy legyenek még jobbak. Ezt a fiatal versenyzők messzemenőkig teljesítették. Az idén megszerzett pontszámok alapján ők lettek az ország legjobb utánpótláscsapata, valamint a legeredményesebb vidéki egyesület. A vidékbajnokságot olyan fölénnyel nyerték meg, hogy a második és a harmadik helyezett összesen nem szerzett annyi pontot, mint a soproniak.
Úr Csaba vezetőedző lapunknak elmondta, a szakosztályhoz év közben új edző érkezett Szinvai Kálmán személyében. Közel két évtizede ő alapozta meg Sopronban a tenisz aranykorszakát. Így a szakmai tudását, pedagógiai érzékét felhasználva tovább gazdagodott a szakosztály.
– Az idei év legeredményesebb játékosa Babos Tímea lett, aki 13 évesen bejutott a 14 éves korosztályban Európa legjobb nyolc legjobb versenyzője közé. A döntőben az előkelő negyedik helyezést érte el – tájékoztatott Úr Csaba. – A legjobban fejlődő játékosunk pedig a 13 éves Németh Benjámin. Továbbá Babos Tímea idén ötszörös magyar bajnok lett, Csontos Balázs pedig háromszoros vidékbajnok. Szép sikereket, magyar bajnoki első helyezéseket, vidékbajnoki aranyat szerzett még Jani Réka, Sziklai Kristóf, Kovács Zoltán. Ezüstérmes lett Csontos Balázs. Persze, a sikerhez mindenki hozzátette a magáét, így a siker mindenkinek köszönhető. Tudni kell, a játékosaink nyáron hetente hatszor kétszer két és fél órát, iskolaidőszakban pedig napi három órát edzenek. Kemény munka áll a fiatalok mögött, de úgy érezzük, megérte. A támogatóinknak köszönhetően az edzési feltételek biztosítottak. Külön meg kell köszönnöm a szülők hozzáállását, ugyanis időt és pénzt nem kímélve utaztatják a fiatalokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bálba indul a média

Pontosan négy évvel ezelőtt vette saját kezébe báljának szervezését a regionális média. Tovább olvasom