Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

A lakosságszámhoz igazították

a választókerületeket

Folytatás az 1. oldalról.

Sopron tizenöt egyéni választókerületében negyvenöt szavazókörben mehetünk majd októberben szavazni. A szavazóköröknél előírás, hogy a választók száma nem haladhatja meg az 1200-at. E téren annyi változás lesz a korábbi voksoláshoz képest, hogy a Szent István-iskolai két szavazókör most a könyvtárban lesz, a József Attila Nevelőotthon helyett pedig – ahol a sok lépcsőt kifogásolták a nehezen mozgó választók – a Jegenye sori óvodában lehet leadni a szavazatokat. Minderről – mondta el az irodavezető – külön értesítést is kapnak az érintettek.
Az összes választópolgár megkapja egyébként július 31. és

augusztus 4. között azt a levelet, amelyben értesítik a névjegyzékbe vételről. Ebben olvashatja azt is, hová kell majd mennie szavazni és megkapja a kopogtatócédulákat, amelyeket ezt követően gyűjthetnek a polgármester- és a képviselőjelöltek, illetve megbízottjaik. (Minderről olvashatnak a www.sopron.hu önkormányzati hírei között is.)

Kisebbségi voksolás külön

Változás a korábbi választásokhoz képest, hogy a kisebbségi önkormányzati választás lebonyolítására külön szavazókört kellett kialakítani. Ez a szavazókör a Vas-Villá’-ban lesz. A kisebbségi önkormányza-

tokra szavazóknak itt kell leadni voksukat, nem adhatják le ott, ahol egyébként szavaznak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állam és egyház kapcsolata

Július 26-ra hívta össze a vatikáni megállapodás tapasztalatainak értékelésére felállított, a… Tovább olvasom