Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

A kútvíz miatt halt meg egy baranyai kislány

A szakértő szerint nitrátmérgezésben halt meg egy csecsemő a Baranya megyei Lothárdon, még tavaly év végén. A rendőrség hétfőn számolt be erről. A vizet a család kertjében lévő kútból húzták fel, pedig vezetékes víz is van a háznál. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz az ügyben.
Tavaly december 27-én lett rosszul otthon a 27 napos Janka, mentővel a pécsi gyerekklinikára vitték, de ott már nem tudtak segíteni rajta. A rendőrség akkor még nem tudta, hogy mi volt a halál oka, ezért az ügyet közigazgatási eljárásban vizsgálták. A szakértő azóta megállapította, hogy túl magas volt a kútvíz nitráttartalma, tehát nitrátmérgezés történt - mondta a Független Hírügynökségnek Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: a szülőket figyelmeztette a védőnő, hogy veszélyes lehet a kútvíz, jó volna megvizsgáltatni. A szülők azonban ezt nem tették meg, pedig a vizsgálat nekik ingyenes lett volna.

A házban van vezetékes víz. A család egyik hozzátartozója a Független Hírügynökségnek csak annyit mondott, hogy spóroltak, ezért itattak kútvizet a gyerekkel, el kellett dönteniük, hogy a villany- vagy a vízszámlát fizetik ki.

A kutat 1983-ban ásták, azóta szinte az egész család annak vizét itta, és állítólag senkinek sem esett baja ettől. A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz. Gyanúsított egyelőre nincs, de vizsgálják a szülők felelősségét.

Olvasóink írták

  • 13. brigi89 2009. május 26. 09:08
    „Ez tényleg szomorú hogy van vezetékes vizük és kútból isznak akkor minek van be vezetve ha nem használják?fürdésre és mosásra jó lett volna a víz!és amit az a szegény kisgyerek meg ivott volna 1 hónap alatt nem kerültek volna ezrekbe mint pl:1 villanyszámla!és az 1dolog hogy régen ők is ebből ittak és nem lett bajuk tőle mert akkor nem volt olyan magas a nitrát tartalma!és tényleg igaz hogy 1bármilyen márkátlan ásvány vizet meg lehetne venni!vagy akinek erre nincs pénze ne csináljon gyereket!”
  • 12. cseppek 2009. május 26. 08:52
    „Egy másik újság honlapján kiegészítő részleteket is lehet olvasni:

    - El kell döntenem, hogy a villanyt vagy a gázt fizetem - tette hozzá, de arra nem tudott válaszolni, hogyha nincs pénzük, akkor hogy telik műholdas kábeltévére.

    - A faluban szinte senki sem használ már kutat, csak néhányan, de azok is csak öntözésre, hiszen köztudott: a környékbeli földek műtrágyázása miatt már mindegyik mérgező - mondta az egyik szomszéd. A csecsemő a most elkészült szakértői vélemény szerint megfulladt, ugyanis a magas nitrát tartalom miatt a vére nem volt képes az oxigént szállítani. A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz - mondta a Borsnak Zsobrák Péter rendőrségi szóvivő. A szülőket hamarosan gyanúsítottként hallgatják ki.”
  • 11. Primax 2009. május 26. 08:48
    „Szomorú dolog ez.
    A gyermek, ugye nem dönthet arról, hogy milyen vizet tesznek eléje...
    Nincs "vagy villanyszámla, vagy vízszámla"-kérdés, mert nem lehet ilyet tenni egy gyermekkel. Senkivel sem.
    Amúgy pedig 50-100,- Ft körül kaphatóak szénsavmentes "ásványvizek", amelyek persze nem igazi ásványvizek, de nem is hal meg tőlük az emberfia...
    A szülők egészen biztosan borzasztóan bánják felelőtlenségüket, de ez attól még gondatlanságból elkövetett emberölés.
    Ismétlem: nagyon szomorú történet ez.”
  • 10. gáborgábor 2009. május 26. 07:56
    „T Morfi. forralás a titka.én ezt csinálom mar lassan 8. honapja, pedig van kut vizem is,de én bemérettem(ingyen) és nálam is kimutatták a magas nitritet.naponta 1 liter kell a kislánynak. ki lehet számolni a havi mennyiseget es osztani szorozni. az ottaniakgondolom nem sokat ittak a kutvizbol,mert 1-2 napom belul kiderult volna a probléma,véleményem szerint inkább a helyi vendégláto egységet látogatták!!!”
  • 9. morfi 2009. május 25. 23:34
    „Kedves fórumozó társaim,önök szerint," egészséges" klórozott vezetékes víztöl nem lett volna gond?”
  • 8. Truder 2009. május 25. 21:09
    „Ez mindenképp a szülők felelőtlenségén múlt....vezetékes víz van a házban,akkor mért a nitrátos kútvizet adták neki?Mert felelőtlenek!Erre nincs magyarázat.Egy csecsemőnek nem olyan a mennyiség kell,hogy spórolással akarják megmagyarázni a hülyeségüket!”
  • 7. cseppek 2009. május 25. 20:00
    „zsu911
    Miért is címezted nekem a hozzászólásodat, nem derült ki.
    Itt egy 27 napot élt csecsemőről van szó.”
  • 6. cseppek 2009. május 25. 19:57
    „gyugyu1
    Olvasol is vagy csak írsz?
    "A házban van vezetékes víz." Tehát nekik rendelkezésre állt az egészséges ivóvíz. Csak spóroltak rajta. De mennyit spóroltak? Napi két pohár ivóvíz kerülhet vagy 50 fillérbe. Helyette a villanyt választották. Tv-t nézni, nyilván fontosabb.

    Kérdezed, hogy nem tudom-e elképzelni, hogy nincs egy anyának teje (vagy nem elég). De, el tudom képzelni. Én is két hétig fejtem magam, mire beállt a szükséges mennyiség. De ha nem sikerült volna, akkor a világ végére is elmentem volna segítségért. Ők még a szomszédhoz, a szomszéd utcába vagy a szomszéd településre sem mentek át egy-egy pohár vízért. Ez nem szegénység kérdése.
    Ismerem én a nyomort. Éheztem és vacogtam eleget már. Emlékszem a gyerekkoromra, amikor fél órát gyalogoltunk a testvéreimmel a lajtos kocsihoz minden áldott reggel kannákkal. De ma már azt is tudom, mit jelent anyának lenni. Felelősséget, akadályt nem ismerő tigris lelket. Nincs olyan, amit ne tennék meg, ha a gyermekem éhezne, fázna. Ha az utolsó reménysugár is eltűnne, akkor pedig jobban gondoskodni tudó kezekbe adnám.
    Ez a csöppség egyetlen hónapot sem élt!!!

    Nem az ország állapotán kell itt keseregni. A kölykét az anyának kell táplálnia még az állatvilágban is, nem a falkának, vagy a falkavezérnek. Ennek a picinek az élete az anya (és persze az apa) kezében volt. Ők döntöttek, amikor hazavitték a kórházból, hogy gondoskodni fognak róla. Aztán mégsem tették.

    A védőnők nehéz helyzetben vannak tudom. De bátrabban kellene beavatkozniuk, ha látják, hogy baj lesz.

    Írtad, hogy 3 gyermeket neveltél fel. Emlékezz vissza mit meg nem tettél volna értük. Itattad volna őket mérgezett kútból?”
  • 5. Lárika 2009. május 25. 19:37
    „Ha szó szerint vízre sem telik, miért vállalták azt a szerencsétlen kicsit? Nagyon kevés az a nő, akinek legalább 1-2 hónapig ne lenne teje, de persze elképzelhető.
    Van ötletem, miért nem lépett a védőnő: félt, hogy a népes család majd meglátogatja, vagy összefutnak az utcán.”
  • 4. gyugyu1 2009. május 25. 18:54
    „cseppek! ,Az fel sem merült benned, hogy nincs teje az anyukának? Én férfi létemre / 3 gyerek 4 unoka / tudom mert láttam, ez létező probléma ! És az olyan hihetetlen ,hogy ma magyarországon akkora a szegénység,hogy választani kell melyik szolgáltatónak fizetik ki a számlát? Lehet,nem volt pénz bevezetni az egészséges vezetékes vizet ,lehet levették a vizórát mert nem tudtak fizetni / forralással nem lehet a nitrideket eltüntetni / ! Nem jártál azon a vidéken el sem tudod képzeni azt a leirhatatlan nyomoruságot! Azt jogosan irtad volna : MILYEN ORSZÁG az AHOL A XXI: században ilyen egészségtelen ivóviz miatt csecsemők halnak meg ????? Ha ezen háborognál mélységesen együttéreznék veled és osztanám a véleményedet !!”
  • 3. zsu911 2009. május 25. 17:37
    „cseppek! A gyermek anyatejes táplálása 1-1,5 éves korig ajánlott, de már fél éves kortól elkezdődik a hozzátáplálás. Már ha az anyának van lehetősége szoptatásra, és nem kell a gyermeket már születésétől kezdve tápszerrel táplálni. Azt ugyan én sem értem, hogy a szülők miért spóroltak a gyermeken is, főleg a védőnői felhívás után, de azért mindent ne magyarázzunk bele a dologba... Köszönöm”
  • 2. cseppek 2009. május 25. 17:14
    „Nem értem.
    27 napos csecsemőt miért kell vízzel itatni? Anyatejről nem hallottak még Baranyában?
    Na és az indok, hogy választaniuk kellett a víz- és a villanyszámla között... Ezt a sületlenséget. Napi hány deci forralt vízre (forralt vízzel kevert tápszerre) van szüksége egy ilyen csöppségnek(ha már szoptatni nem hajlandó az anyuka)? Éppen csak fillérekben lehet mérni a költségeket.
    Ez gyilkosság volt akárhogy is nézem.
    A védőnő felelőssége sem merül ki abban, hogy csak felhívja a szülők figyelmét az ártalom lehetőségére. Neki intézkednie is kötelessége lett volna, ha veszélyben látta a kicsi egészséges ellátását!”
  • 1. akinemfél 2009. május 25. 17:13
    „Ki tehet arrol,hogy donteniuk kellett,hogy a víz- vagy a villanyszámlát fizetik ? Na ki ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset Nádasdon

Hétfőn 13 óra után pár perccel érkezett a mentősöktől a jelzés, hogy a Vas megyei Nádasdon halálos… Tovább olvasom