Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

A Kossuth tér rendőrségi kiürítésének krónikája

Kiürítették hétfőn hajnalban a rendőrök a Kossuth Lajos teret, miután az ott demonstrálók nem tették lehetővé a lezárt terület biztonsági átvizsgálását.
Hétfőn hajnali negyed kettőkor a rendőrök fémkordonokkal kettéválasztották a Kossuth téri tüntetőket. Több mint félszáz ember szorult ki a térről; ők a földművelésügyi minisztérium épülete előtt várakoztak. A Rákóczi-szobor előtti füves területen két-háromszázan maradtak.
Háromnegyed háromkor több mint kétezer rendőr szorította ki azt a pár száz demonstrálót, akik az utolsó figyelmeztetésre sem voltak hajlandók elhagyni a teret. A metró Kossuth téri megállója előtt két vízágyú is felsorakozott. Néhányan ellenálltak a kényszerítő intézkedéseknek, a rendőrök a sörsátornál és más helyeken embereket emeltek ki a tömegből. Fél négyre mindössze kéttucatnyi tüntető maradt az Alkotmány utca és a Hold utca kereszteződésénél, akiket a rendőri sorfal terelt maga előtt. Eközben a Deák tér közelében mintegy kétszáz fős csoport újra gyülekezett. Az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése közelében, illetve az Arany János utcában sokan leültek az úttestre. A Kossuth térről kiszorított demonstrálók háromnegyed négykor szembetalálkoztak egymással a Nyugati térnél. A két csoport elfoglalta az útszakaszt, megbénítva a közlekedést. A több száz rohamsisakos és védőpajzzsal fe lszerelt rendőr elől a tüntetők elindultak a Nyugati tér irányába. A rendőri sorfal mögött a rendőrségi vízágyú haladt.
Mivel a Parlament előtt már 36. napja tüntetők egy része nem tartotta be a rendőrséggel kötött egyezséget, a demonstrációt jogosan oszlatták fel – nyilatkozta hétfőn hajnalban Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője. Nem sokkal korábban több demonstráló elzavarta őt, mert, mint mondták, árulónak tartják. Pt hibáztatják, hogy kiszorultak a Parlament előtti területről. Többen kilátásba helyezték, hogy bántalmazni fogják.
Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője hétfő este bejelentette, hogy mindenképpen megpróbálnak visszatérni a tüntetők a Kossuth Lajos térre még az éjszaka folyamán. „Ha több százezer ember csatlakozik hozzánk és nem megy haza, akkor egy olyan nyomás nehezedik a karhatalomra és a rendőri vezetésre, amely ellen, azt gondolom, nem szabad és nem lehet fellépni” – hangsúlyozta Molnár Tamás, hozzátéve, hogy a tüntetés nem rendőrségi, hanem politikai kérdés. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utolsó figyelmeztetés - utolsó következtetés

Senki ne olvassa ki soraimból, hogy akármilyen hősi pózban akarnék tetszelegni! Ötven esztendeje… Tovább olvasom