Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

A kormánytöbbség jelölheti az alkotmánybírákat

Elegendő lehet a kormánytöbbséghez tartozó képviselők szavazata az alkotmánybírák jelöléséhez az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság létrehozását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat értelmében.
 A fideszes Balsai István, a javaslat általános vitájában tartott expozéjában emlékeztetett: két alkotmánybírói tisztség 2008. június 4. óta áll üresen, vagyis a testület jelenleg 9 taggal működik, ami azt jelenti, hogy további egy alkotmánybíró "kiesése" a taláros testület működőképességének ellehetetlenülését eredményezné. A politikus kifejtette továbbá, hogy az összesen 15 tagú jelölő bizottságba 10 tagot a kormánytöbbség, míg 5 tagot az ellenzék delegálhat, az alkotmánybírák jelöléséhez pedig legalább 8 szavazatra van szükség - fűzte hozzá.

A Ház múlt hétfőn döntött ismét az alkotmánybíró-jelöléssel kapcsolatos, Sólyom László köztársasági elnök által visszaküldött törvényekről, azaz az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításáról. A módosított változat azt rögzíti, hogy az Alkotmánybíróság tagjaira - a visszaküldött szövegben szereplő nyolctagú jelölőbizottság helyett - a képviselőcsoportok által jelölt, legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből álló testület tesz javaslatot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy repülőgép Budapesten

Hárman meghaltak, amikor lezuhant egy Cessna Budapesten egy III. kerületi üres telekre. Tovább olvasom