Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

A kormány benyújtotta a hungarikumok védelméről szóló jelentését

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a hungarikumok védelméről szóló 2008-as országgyűlési határozatban foglaltak 2010–2011. évi végrehajtásáról a jelentését. A jelentés a parlament honlapján olvasható.
A jelentés a jogi előzményeket részletesen taglalva kiemeli, hogy az Országgyűlés 2012. április 2-i ülésén megszavazta A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt.

A szóban forgó jogszabály egy kerettörvény és a vázát adja annak a szabályozási rendszernek, amelyen keresztül megvalósul a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok körének a meghatározása. A hungarikum törvény alapján első lépésben a nemzeti értékek felkutatására kerül sor. Majd ezt követi azok dokumentálása, rendszerezése, népszerűsítése, a jelenlegi és a jövő nemzedékkel történő megismertetése és ápolása.

A cél pedig a minél szélesebb körben megvalósuló gyűjtőmunka. Semmi esetre sem a kirekesztés és az egyéni érdekek megvalósítása - hangsúlyozza a jelentés. Hozzátéve: fontos kiemelni, hogy valamely érték nemzeti értékké vagy hungarikummá minősítése nem érinti annak egyéb jogszabályok alapján fennálló védettségét.

Így a hungarikum törvény célja egyebek mellett: számba venni nemzeti értékeinket annak érdekében, hogy ebből egy közös nemzeti nyilvántartás, adatbázis készüljön; és ezeket az értékeket minél szélesebb körben meg lehessen ismertetni bel- és külföldön egyaránt. A beszámoló jelzi: a hungarikum törvény végrehajtásához szükséges szabályokat kormányrendelet állapítja meg.

Ezt követően a jelentés számba veszi a hungarikumok rendszerezésének lehetséges irányvonalait, így többek között a piacra jutáshoz, az ipari termékek rendszerezéséhez, továbbá a kultúra területén meglévő értékek megóvásához szükséges feltételeket, eszközöket.

A beszámoló külön kitér arra, hogy az agrárium területén számos hungarikumnak minősülő mezőgazdasági termék és élelmiszer lelhető fel. Ezeket egyebek mellett a "Hagyományok - Ízek - Régiók" című gyűjtemény tartalmazza.

A jelentés külön is foglalkozik az uniós élelmiszer-minőségi rendszerekkel, részletesen taglalva például a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredet-megjelöléseinek oltalmát az EU-ban. Megemlíti, hogy oltalom alatt áll például a szegedi szalámi/szegedi téliszalámi, a hajdúsági torma, vagy a magyar szürkemarha hús.

A jelentés mellékleteiben számos további, részletezett információ is olvasható, például a Magyar Nemzeti Értékpiramisról, a magyar nemzeti értékek azonosításáról és rendszerezéséről, valamint a hungarikumok témájával foglalkozó konferenciákról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orvvadászt értek tetten Ságváron

A ságvári férfi kézikocsin húzott hazafelé egy engedély nélkül kilőtt gímszarvas bikát, amikor elfogták. Tovább olvasom