Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

A kórházakhoz megérkezett a béremeléshez szükséges pénz

Több egészségügyi dolgozó már megkapta, mások a napokban vehetik kézhez magasabb bérüket, valamint jutnak hozzá januárig visszamenőleg a bérfejlesztéshez.
Több egészségügyi dolgozó már megkapta, mások a napokban vehetik kézhez magasabb bérüket, valamint jutnak hozzá januárig visszamenőleg a bérfejlesztéshez - számol be a hétfői Magyar Hírlap.

Egy összegben, januárig visszamenőleg csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó kapja kézhez béremelését. A lap által megkérdezett kórházak igazgatói úgy nyilatkoztak, hogy a szükséges pénz rendben megérkezett az intézményekhez.

Az összeg a Péterfy Sándor utcai kórház esetében pél­dául 271 millió forint. Sásdi Antal főigazgató elmondta, a dolgozók a napokban jutnak hozzá a visszamenőleges összegekhez, és van olyan orvos, aki majdnem félmillió forintot kap a havi fizetéséhez.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház is megkapta a szükséges forrást, és ki is fizették augusztus 4-ig - tájékoztatta a lapot Bene Ildikó főigazgató.

Hack Gabriella, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház személyügyi osztályvezetője is azt mondta, hogy "minden a szabályoknak és a szokásoknak megfelelően történik".

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban szintén minden rendben megy. A bérfizetés napja 6., így akinek jár, az hétfőn megkapja a teljes összeget visszamenőleg, valamint az emelt július havi bért - közölte Csiba Gábor főigazgató.

A törvényhozás június 18-án szavazott a dolgozók visszamenőleges, valamint a beépülő bérfejlesztéséről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Zwack Péter

A neves üzletembert, volt országgyűlési képviselőt, korábbi washingtoni nagykövetet 85 éves korában… Tovább olvasom