Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

A korábbi hitel miatt nehéz helyzetben

A közösségi ház felújítására felvett hitel befolyásolja a tárnokréti önkormányzat gazdálkodását. Emiatt csak kisebb, pályázati segítséggel megvalósítható terveik vannak.
A közösségi ház felújítására korábban felvett hitel gátolja Tárnokréti további fejlesztéseit. A tavaly októberben polgármesterré választott Jankovits Ferencné ennek ellenére azt mondja: bízik a jövőben és a pályázatokban.
– Nagyon szép a felújított közösségi ház, ki is használjuk, de anyagilag igen nagy teher. Emiatt októberben rossz anyagi helyzetet vett át az új önkormányzat, hitellel – vázolta Jankovits Ferencné.
– Súlyosbítja helyzetünket, hogy a régi iskolaépületet nem sikerült értékesíteni, holott ez a bevétel tervezve volt a költségvetésben. Mondhatom, hogy az alapvető feladatok megoldása sem könnyű jelenleg Tárnokrétin. Éppen ezért első dolgunk az, hogy az önkormányzat pénzügyi stabilitását megteremtsük. Természetesen a jövőbeni terveinket is befolyásolja a pénztelenség. Nagy dolgokra nem is gondolhatunk és a kisebb fejlesztések is csak pályázati támogatással képzelhetők el.
Az önkormányzat új vezetőinek tervei között a járdaépítési program utolsó szakaszának befejezése szerepel. Égető szükség lenne a csatornázásra is, amit viszont kistérségi keretek között tudnának megvalósítani. A polgármester reménykedik, hogy még idén előrelépnek ez ügyben. A további, kisebb tervek között Jankovits Ferencné megemlítette az orvosi rendelő felújítását, az illegális szemétlerakók megszüntetését, a temetői parkoló kialakítását, a ravatalozó rendbetételét.
– Bízunk benne, hogy az országba érkező uniós pénzekből Tárnokrétin is sikerül fejleszteni – jegyezte meg. Az elmúlt négy hónap eredményei közül a közösségi élet élénkülését említette meg.
– Sikerült élettel megtölteni a falut, megmozdultak a helybeliek és bebizonyosodott, hogy igénylik a közös programokat, rendezvényeket – mondta a tárnokréti polgármester. – Heti rendszerességgel például játszóházat indítottunk a legkisebbek részére, amihez két édesanya nyújt segítséget. Működik a közösségi házban az internetes szoba, heti négy alkalommal, telt házzal üzemel. Ugyanitt van pingpongasztal, felajánlásokból alakítottunk ki testedző szobát a fiataloknak. Hetente háromszor a lányok-asszonyoknak tartunk aerobikfoglalkozást. Újra működik a helyi nőegylet, elsőként a nyugdíjasnap megszervezésében segítkeztek a hölgyek. Szintén az idősek igénye volt az idősek klubjának beindítása. Nagyon jól működik nálunk is a falugondnoki szolgálat, a falugondnok úgy érzem, mindenki megelégedésére végzi a dolgát.
Jankovits Ferencné arra törekszik, hogy a településen élők jól érezzék magukat, a fiatalok ne költözzenek el, sőt, ha lehet, minél többen a Rábca partján telepedjenek le. Tudja, hogy nehéz dolga lesz.
– Az ingatlaneladás nehéz ügy, hiszen az önkormányzatnak sem sikerült. Az érdeklődők első kérdései a munkahelyre, iskolára, óvodára vonatkoznak, nálunk viszont egyik sincs. Épülnek persze házak a faluban és felvesszük a kapcsolatot az elszármazottakkal is, hátha vissza tudjuk csábítani néhányukat. Szeretnénk kihasználni a község földrajzi helyzetét is, hiszen

egyelőre nem látjuk hasznát például a Rábca folyó közelségének sem. A képviselő-testülettel már beszélgettünk erről, akár a falusi turizmus elindításáról is. Eddig ilyen törekvés nem volt, noha a hansági kerékpárút is keresztülmegy Tárnokrétin. Egy pihenőhely kialakítására alkalmas lenne a régi iskolánk is, ha már eladni nem tudjuk. Átalakításához persze sok pénz kell, amit önerőből nem tudunk előteremteni, de próbálkozunk – bizakodott Jankovits Ferencné.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárol szezon végi kiárusításokon?

Tovább olvasom