Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

A kokadi gazdának adtak igazat a lepkeperben

Kárt nem okozott és nem sértett törvényt sem az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét semmisített meg azzal, hogy cserjét irtott.
A gazda ügyvédje szerint alaptalannak bizonyult az az állítás, hogy védett területen vágta ki a cserjét. A bíróság szerint sem történt természetkárosítás, a perköltséget pedig az ügyészségnek kell megfizetnie.

A Debreceni Törvényszék is megerősítette, hogy a gazdának adott igazat, azaz elutasította az ügyész keresetét a törvényszék. Az első fokú ítélet 12,7 millió forint perköltség megfizetésére is kötelezte a felperest.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség 1,5 milliárd forintot követelt a kokadi gazdálkodótól arra hivatkozva, hogy a földterületén végzett mezőgazdasági munkálatokkal egy fokozottan védett faj, a keleti lápibagolylepke 6000 példányának pusztulását okozta. A faj egy egyedének eszmei értéke 250 ezer forint.

A törvényszék indoklása szerint sem a károkozást, sem a gazda jogellenes magatartását nem lehetett megállapítani. Sarkadi Anikó bíró elmondta: a bíróságon a védett faj legelismertebb szakértőjét is meghallgatták, aki kijelentette, máig nem tudni biztosan, hogy a keleti lápibagolylepke hol él, mivel táplálkozik, illetve hol és hogyan telel. Így viszont nem lehet alátámasztani azt az állítást, hogy a gazda a szárzúzással és a fakivágással a lepke tápnövényét és a cserjén áttelelő egyedeit elpusztította.

A gazda területén, ami Natura 2000 védelem alatt áll, egyébként a szárzúzás előtt senki nem érzékelte a lápibagolylepke jelenlétét, a munkák után pedig elpusztult lepkéket sem találtak, így nem bizonyítható, hogy az állat az adott munkavégzés időpontjában bármilyen formában jelen lett volna az adott területen.

Az eljárás során az is kiderült, hogy az a tanú, akinek a vallomására az ügyészség a keresetét építette, olyan bizonyító erejű fotót mutatott be a lepkéről, ami egy hajdúsámsoni lakásban, mesterséges körülmények között készült, és a felvételen csak azért eszik a lepke rekettyefüzet, mert azt adtak neki.

A bíróság azt is megállapította: a gazda annak tudatában végezte el a mezőgazdasági beavatkozást, hogy jogerős engedélye van a munkára. Az ítélet nem jogerős, a felek 15 napon belül fellebbezhetnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar börtönben maradna Rezesová

A jogerős ítélet ellenére ügyvédjével úgy érzik, maradt még számukra jogorvoslati lehetőség… Tovább olvasom