Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

a kezdeti Csillogás után áramszünet, blokk, sokk

Csalódottan, csendben indultak hazafelé Brnóból a soproni szurkolók az Euroliga nyitómérkőzéséről. Ha győzelmet nem is, a kiadós, 25 pontos vereségnél azért többet vártak kedvenceiktől a tavalyi ezüstérmes otthonában.

kosárlabda

A drukkerek hamar értesültek a soproni futballcsapat fölényes idegenbeli sikeréről. Ezután többen mérgelődtek: ha már munkanapjukat sportra áldozták, miért Brno s nem Zalaegerszeg felé vették az irányt...
Az első félidőben remek volt a csapatot végig kiválóan buzdító drukkerek hangulata. Biztató 20 percet produkált a csapat, volt, aki hangoztatta: Nikki

Teasley néhány megmozdulása miatt így is megérte ellátogatni Brnóba.
Hejková azt még a meccs beharangozójában fejtegette: sok múlik azon, mennyire tudják játékosai megállítani a Brno gyors lerohanásait. Az első félidőben megoldották a feladatot, szünet – pontosabban a második félidő elején beállt áramszünet – után már nem: átszaladt a soproni csapaton a Brno. Nem lehetett ráismerni az addig szervezetten, tudatosan játszó együttesre. Egyénileg erőlködtek a soproniak – kevés sikerrel. A csehek meg kedvükre ziccerezhettek.
A lefújás után Hejková azt mondta, a szezon eddigi meccsein a szerényebb tudású ellenfelek nem késztették csapatát folyamatos koncentrálásra, ez ütött vissza. Ezzel együtt nem mehetünk el szó nélkül néhány gyenge egyéni teljesítmény mellett: a gyomorrontással bajlódó Matovicon nagyon látszott: nem az igazi. A korábban Brnóban is játszó Blahuskovánál pedig talán a görcsös bizonyítási vágy számlájára írható a nem túl fényes 1/11-es kétpontosdobás-mutató. Nikki Teasley szerint 23 percig nagyon jó volt a meccs, utána azonban a Brno igazolta jó hírét, képtelenek voltak megállítani Miltonékat.
Nagy pofont kapott Brnóban az MKB-Euroleasing az Euroliga egyik legjobb csapatától. Reméljük, még időben... Ennél ugyanis jóval több van a csapatban, de hogy ez ki is jöjjön belőle, nagyon sokat kell még dolgozni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hospice, a támasz

Az otthon melege, a kórház szakértelme. Leegyszerűsítve ezt jelenti a gyógyíthatatlan betegek… Tovább olvasom