Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

A kényszerű intézkedések érdeksérelmekkel járnak

Egy szocialista képviselő szerint az alig több mint két hónapja megalakult új képviselő-tes- tület és városvezetés okozta Mosonmagyaróvár költségvetése jelentős hiányának nagy ré- szét. A testület hétfői ülésén szó volt a Karolina Kórház nehéz gazdasági helyzetéről is.
Mosonmagyaróvár önkormányzata hétfői ülésén Nyitrai József (Labe) napirend előtt a gázárváltozás miatti mintegy 36 százalékos lakossági távhődíjemelésre hívta fel a figyelmet. A 2677 forintos gigajoule-onkénti hődíj nagy megterhelést jelent a lakosságnak és a Joule Kft.-nek, hiszen a támogatást legkorábban csak márciusban kapják meg az érintettek. A képviselő arra kérte a polgármestert, kezdjen tárgyalást a szolgáltatóval, hogy az erőműben megtermelt áram bevételéből csökkentsék a lakosság terheit. Szabó Miklós polgármester elmondta: érvényes szerződés van a Joule Kft. és MESZ Kft. között. Ennek ellenére tárgyalnak a céggel és lehetőségeikhez mérten megpróbálják tompítani a gázáremelés hatását.

Kiigazítás kell a finanszírozásban

A képviselők a napirendek sorában tárgyalták a Karolina Kórház helyzetéről és fejlesztéséről szóló beszámolót. (A beszámoló részleteiről lapunkban szombaton számoltunk be.) Dr. Vermes Tamás megbízott igazgató kiemelte: a Kórház decemberi finanszírozása 67,5 millió forint volt, szemben a korábbi havi 80–100 millióval. Az igazgató hangsúlyozta: amennyiben nem történik kormányzati kiigazítás a finanszírozásban, az egészségügy szereplőinek súlyos sérelme nélkül nem kezelhető a fennálló helyzet. Dr. Árvay István (Fidesz) elmondta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Karolina Kórház megmaradjon és működhessen, ez elsődleges szempont lesz a jövő évi költségvetés kidolgozásakor is. Dr. Nagy Lajos (MSZP) szerint a Karolina Kórház léte nem forog veszélyben. A képviselő úgy véli, az intézmény hiányát leginkább a rendelőintézet okozta, ezért szükséges ennek mielőbbi privatizációja. Nyitrai József arra hívta fel a figyelmet, hogy nem volt szerencsés a korábbi pótlékmegvonás, hiszen több dolgozó most emiatt pereskedik a Kórházzal, ami nagy kiadást jelenthet majd az intézménynek. Dr. Vermes Tamás elmondta: valóban nem volt szerencsés a pótlékok megvonása, ám az sem, hogy ennek adását három éve a kollektív szerződésbe foglalták. A Kórház most egy teljesítményen alapuló pótlékrendszert próbál kidolgozni. A rendelőintézet az igazgató szerint is problémát jelent, ám éppen emiatt nincs olyan jelentkező a privatizációjára, aki egyoldalú szerződéssel bérbe venné azt.

Korábban más számokat adtak?

Szentkuti Károly (SZDSZ) azt állította, hogy korábban neki alpolgármesterként teljesen más számokat adtak meg a Kórház gazdasági helyzetét illetően. A képviselő úgy véli, ezzel azt a látszatot kívánják kelteni, mintha az előző városvezetés eltitkolta volna a valós hiányt. Árvay István elmondta: biztos benne, hogy Szentkuti is tisztában volt a valós adatokkal, ám a korábbi városvezetés más számokat szánt a nyilvánosság elé. Dr. Vermes Tamás elmondta: a beszámoló a Kórház valós és teljes adósságállományát tartalmazza.

Az új vezetés felel a hiányért?

Az önkormányzat pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatóból kiderül, hogy a költségvetés kiadási 11,343 milliárdos előirányzata 10,565 milliárdra, míg a bevétel 10,468 milliárdra teljesült. A város gazdasági helyzete miatt elengedhetetlen a folyószámlahitel-keret megnövelése. A teljes évi folyószámlahitel várhatóan 418 millió forint lesz. Az önkormányzat teljes hitelállománya a számítások szerint év végére 1,633 milliárd forintra rúg. Szabó Miklós elmondta: az elmúlt évek során változatlan intézményi struktúra mellett folyamatosan nőtt a hiány. Az elmúlt ciklusban a Flexum-részvények eladásából befolyt pénzt, valamint a városfejlesztésre szánt összeget és a lakásalap egy részét is felélte a város. A működési hiány az év végére eléri a 700 millió forintot. Ez szigorú gazdálkodásra kényszeríti az önkormányzatot, meg kell találni az intézményekben a tartalékokat. Dr. Árvay István szerint könnyebb helyzetben lenne a város, ha a szükséges átalakításokat addig lépte volna meg, amíg ennek anyagi vonzataira volt pénz. A közeljövőben több olyan intézkedésre kényszerülnek, ami érdekeket sért, tudomásul kell venni, hogy a túlélésért küzd a város. Dr. Kissné Németh Éva (MSZP) azt olvasta ki a tájékoztatóból, hogy a költségvetési hiány nagy része az elmúlt két hónapban – az új képviselő-testület és városvezetés működése óta – keletkezett. Dr. Árvay István felvilágosította a képviselőt a tájékoztatóban szereplő adatokról, a bevételek és kiadások alakulásáról.
(A tanácskozás további témáira lapunkban a későbbiekben visszatérünk.)
Határoztak a Kossuth-gimnázium igazgatójának kinevezéséről is. A képviselők többségének döntése nyomán Hansági Károlyt – az intézmény eddigi megbízott igazgatóját – nevezték ki öt évre a gimnázium vezetésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bálba indul a média

Pontosan négy évvel ezelőtt vette saját kezébe báljának szervezését a regionális média. Tovább olvasom