Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

A KEK-trófea még hiányzik

Két mérkőzés erejéig visszatér a nemzetközi élvonalba Farkas Andrea. A volt válogatott kapus a Graboplast-ETO tagjaként a még egyetlen hiányzó trófeáját szeretné begyűjteni.

Kézilabda

Közel két hete szenvedett súlyos sérülést Herr Orsolya, a Graboplast-ETO válogatott kapusa. A KEK-döntő előtt álló klub vezetői, hogy levegyék a terhet az első számú kapussá előlépett Petróczi Viktóriáról, kapus után néztek. Választásuk a rutinos Farkas Andreára esett, aki ugyan egy éve nem védett – jelenleg egy kapusiskolát működtet és a Vasas hálóőreivel foglalkozik –, de rutinjával nagy segítségére lehet az első nemzetközi kupagyőzelmére készülő zöld-fehéreknek.
– Meglepte a győriek hívása?
– Természetes, hogy ennyi idő után váratlanul ért, hogy felhívott Vanyus Attila elnök. Először nem is adtam választ, mert sok mindent kellett végiggondolnom. Egyrészt azt, hogy ennyi idő után képes leszek-e a várakozásoknak megfelelően teljesíteni, másrészt pedig, hogy mit szól mindehhez jelenlegi klubom, a Vasas. Miután Angyalföldön zöld utat adtak, úgy döntöttem, én is igent mondok. Hozzáteszem, nem megváltóként érkezem, hanem hogy segítsek a fiatal Petróczinak és a csapatnak az álmok megvalósításában.
– Ez egyértelműen az első nemzetközi kupaaranyat jelenti. Végignézve az ön eredménylistáját, erre megvan minden esély, hiszen ahol eddig megfordult, ott szinte garantált volt a siker.
– Jólesik, hogy ezt mondja, de személy szerint azért is lenne lényeges, hogy győzzünk, mert a KEK-serleg még hiányzik a trófáim közül.
– Hogyan fogadta egyébként érkezését kapustársa?
– Egyértelműen pozitívan, de igazán akkor nyugodott meg, mikor elbeszélgettünk. Neki is elmondtam, nem a helyére jöttem, inkább neki szeretném megkönnyíteni a dolgát. Nagyon nagy lesz a tét, s ehhez kétszer hatvan perc teljes odafigyelésre, koncentrációra lesz szükség. Az eltelt időszakban nagyon sok meccsét néztem meg a csapatnak, s az ellenfélből is igyekeztem felkészülni. Nagy segítségemre volt a csapat kapusedzője, egykori válogatottbeli társam, Hoffmann Beáta is.
– Milyennek ítéli meg a finálé esélyeit?
– Úgy gondolom, sorsdöntő lesz a kinti mérkőzés. Ismerem a körülményeket Podgoricában. Fel kell készülni arra, hogy hét-

nyolcezer, többségében dohányzó szurkoló buzdítja majd a hazaiakat, de ha szoros eredményt érünk el, akkor nem lehet gond a visszavágón. A szerb csapat idegenben ugyanis sokkal visszafogottabb teljesítményre képes, így a győri szurkolók segítségével elhódíthatjuk a kupát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 05.11.

Tovább olvasom