Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

A Kazinczy, a Pálffy és a Móra vezet

Megszületett az első összesítés arról, hányan jelentkeztek az egyes győri középiskolákba. Ezek azonban egyelőre csak tájékoztató adatok, azt ugyanis még nem tudni, hány helyet jelöltek meg a tovább tanulók, s melyik intézményt hányadik helyre rangsorolták a listájukon.
Múlt hét péntekig kellett postára adniuk középiskolai jelentkezési lapjaikat a nyolcadikos diákoknak, s az első összesítések alapján már lehet némi képet kapni arról, mely intézmények a legnépszerűbbek a tovább tanulók között. A számokból azonban még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ez az első lista ugyanis csak azt mutatja, hány jelentkezési lap érkezett be az egyes iskolákba.
Arról egyelőre nincsenek adatok, hogy az egyes diákok hány intézménynek küldték el a jelentkezésüket, vagy hogy melyik iskolát hányadik helyen jelölték meg. Bár felső határ nincs, az eddigi évek tapasztalatai szerint egy diák átlagosan négy helyet jelöl meg – igaz, volt, aki tizenhárom(!) különböző szakra küldte el a jelentkezési lapot –, ennek alapján becsülhető meg, hogy 2100 körüli diák szeretne tovább tanulni a városban.

Túljelentkezések

Hely jut mindenkinek – legfeljebb nem ott, ahol eredetileg elképzelte. Összesen 2820 középiskolai – 720 gimnáziumi, 1320 szakközépiskolai és 780 szakképző iskolai – hely vár a jelentkezőkre Győrben; a legtöbb (360 és 270) a Lukács Sándor- és a Krúdy-középiskolában. Az idei jelentkezési adatokat és az elmúlt évek adatait is figyelembe véve a Krúdy egyébként a legdinamikusabban fejlődő iskola; igaz, azon kevés intézmények közé tartozik, ahol gimnáziumi, szakközépiskolai és szakképzés is folyik. Idén 1186-an jelölték be a jelentkezési lapon, ami majdnem négy és félszeres túljelentkezést jelent. Utóbbit tekintve azonban messze a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola vezet, itt több mint hatszoros a szorzó, ezt követi a Kazinczy Ferenc Gimnázium 5,9-szeres túljelentkezéssel.

Csalókák a számok

– Ha felveszik, minden diák köteles abban az – őt felvenni szándékozó – intézményben tovább tanulni, melyet saját sorrendjében előbbre jelölt. Egyes iskolák, amelyekben a most elkészült összesítés alapján nagy a túljelentkezés, valójában sokkal kevesebb jelentkező közül „válogathatnak” majd, mert az előttük megjelölt középiskolák elviszik a diákok egy részét – hívta fel a figyelmet a lista „gyengéire” az osztályvezető. Ez azt jelenti, hogy például hiába jelentkeztek 438-an a Móra-iskola 90 gimnáziumi helyére, valójában ennél kevesebb diáknak kell „versenybe szállnia”; kiesnek ugyanis azok, akik az intézményt csak a második vagy harmadik helyre írták be, s közben felvételt nyernek a lista előkelőbb helyén álló valamelyik középiskolába. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, még így sem lehet általánosítani, az „erősebb”, divatosabb iskolákat ugyanis többnyire az első helyen jelölik meg a diákok.

Idén is: idegen nyelv

Egyelőre még nem ismert, az egyes intézményeken belül mely szakokra érkezett a legtöbb jelentkezés, igaz, azt nagyjából tudni lehet, hogy (idén is) az idegen nyelvű képzések viszik el a pálmát. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a három évvel ezelőtt bevezetett nyelvi előkészítő osztályokkal szembeni idegenkedés szinte teljesen megszűnt: azt, hogy az első évben szinte csak nyelvet és informatikát tanulnak a diákok, s csak az ötödik év végén érettségiznek, már nem úgy fogják fel a szülők, hogy egy évet veszít a gyerek, hanem mint egy lehetőséget a továbbtanulásnál pluszpontokat jelentő nyelvvizsgák megszerzésére. Nem csoda, hogy a város húsz önkormányzati fenntartású középiskolájában már tizenháromban van nyelvi „nulladik” évfolyam, s ezekre is túljelentkezés van.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sándor Pál: Rendezni boldogság

Két évtized után tért vissza a rendezői székbe Sándor Pál. Az ok egyszerű: egy reggel arra ébredt,… Tovább olvasom