Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

˝A kampányolás szabadságát sérti a plakát-rendelet˝

A héten életbe lépett rendelet szerint választási plakátok nem jelenhetnek meg a villanyoszlopokon, közút felett vagy az úttest mellett. A döntést három jogvédő szervezet is bírálja.
Azzal, hogy a héten életbe lépett kormányrendelet szerint választási plakátok nem jelenhetnek meg a villanyoszlopokon, közút felett vagy az úttest mellett, szűkült a jelöltek és pártok politikai vitájának a lehetősége és a kampányolás szabadsága, ez pedig tovább rontja a választások tisztességességét - írta pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet.

A három szervezet közös közleményében emlékeztetett rá: a héten hatályba lépett az a kormányrendelet, amely a reklámtáblák, reklámhordozók és egyéb reklám célú berendezések közutak melletti elhelyezésének részletes szabályait kiterjeszti a választási plakátokra is.

"Akár fogpaszta-reklámról, akár egy országgyűlési választásra készülő képviselőjelöltnek a választói akaratot befolyásolni kívánó politikai üzenetéről van szó, nem lehet elhelyezni plakátot villanyoszlopon, közút felett vagy lakott területen kívül autópálya, autóút és főútvonaltól számított 100 méteren belül" - idézték fel. Hozzátették: a szabály más tartalmú hirdetésekre - példaként az úgynevezett kormányinformációt említették - nem vonatkozik.

A három szervezet közös véleménye szerint a választási eljárási törvénynek "a választási plakátokra vonatkozó részletes szabályait lerontó rendelet a választási kampány szükségtelen, alkotmányellenes szűkítését eredményezi". Emellett - mint írták - sérti "a közügyekben megfogalmazott vélemények kinyilvánításának és azok vitathatóságának a szabadságát, a választói akarat kinyilvánításához szükséges információkhoz való hozzájutás szabadságát és a fair választások követelményét."

"A választásokat övező politikai vita számára éppen a lehető legmagasabb védelmi szintet kellene biztosítani: ez a demokrácia alapvető követelménye, függetlenül a vita tartalmától és színvonalától. Ha a jogkorlátozás nem pontosan körülhatárolt és alkotmányosan igazolt, akkor az elfogadhatatlan, mert a demokrácia alapjait kérdőjelezi meg" - hangsúlyozták.

A három szervezet emlékeztetett arra is, hogy meglátásuk szerint a választási kampány korlátozásával kapcsolatos problémákat a most hatályba lépett rendelet csak súlyosbítja.

Felidézték: az Alkotmánybíróság a választási kampánnyal kapcsolatban tavaly mondta ki azt, hogy a politikai reklámok közzétételének korlátozása nemcsak a pártok, hanem minden ember és szervezet szólásszabadságát érinti, mert a közügyek megvitatásában mindenki részt vehet. Hasonlóképpen azt is megfogalmazta a testület, hogy a politikai reklámok közzétételének korlátozása egyúttal az információszabadság alapjogának korlátozását is jelenti, amennyiben akadályt gördít a választópolgárok tájékozódáshoz való jogának zavartalan gyakorlása elé.

"Ennek ellenére az Alaptörvény tavalyi módosításai - a politikai reklámok közzétételének ingyenessé tételével - valószínűtlenné tették, hogy a legnagyobb közönséget elérő kereskedelmi médiában kampányolhassanak a képviselőjeletek és pártjaik. A politikai reklámok közzétételének médiaszolgáltatásokra vonatkozó, tavalyi szigorítása mellett a mostani rendelet csak tovább nehezíti a kampányüzenetek választópolgárokhoz való eljuttatásának a lehetőségeit, anélkül, hogy ezzel bármiféle legitim, alkotmányos célt szolgálna" - írta a közleményben a három szervezet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

20 ezer önkéntes vethető be hóhelyzetben

"Különösen hasznos lehet a tevékenységük hóhelyzet esetén, hiszen közvetlen helyismerettel… Tovább olvasom