Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

A jutalmazás mértéke a fontos

Jutalmazzuk a gyerekeket, de ne essünk át a ló másik oldalára – figyelmeztetnek a neveléssel foglalkozó kutatók, akik szerint az utóbbi két-három évtizedben gyökeresen megváltozott és aggasztóan eltorzult a szülők „jutalmazási rendszere".
Manapság egyre gyakoribb, hogy ha a szülő kér valamit a gyerekétől, automatikusan érkezik rá a válasz: „mit kapok érte?". A szülők és a szakértők egyetértenek abban, hogy ez a jelenség részben az életkörülmények, a körülöttünk lévő világ megváltozása miatt harapódzott el, amelyben sok család többet engedhet meg magának, mint a korábbi generációk.

Kezd általánossá válni az a szülői gyakorlat is, hogy olyan apróságokért, mint például a fogmosás is, „megkenik", azaz honorálják a gyereket, ami természetesen eltorzítja a kicsik értékrendjét. Egy szakember ezzel kapcsolatban azt a praktikus tanácsot adja, hogy a jutalom inkább valami olyasmi legyen, ami a gyereket örömmel tölti el. A kutatók szerint nagyon fontos lenne tudatosítani a gyerekekben, hogy maga a cselekvés is önmagában hordja a jutalmat. Az rendkívül fontos a szülőnek és a gyereknek is, hogy a jutalom arányban legyen a teljesítménnyel.
A gyerek jutalma legyen arányban a teljesítményével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cigi az alvázban

Tovább olvasom