Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

A Jobbik nyomravezetői díjat ajánl fel a soroksári gyilkosság felderítésére

A Jobbik országos elnöksége egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánl fel a soroksári gyilkosság feltárására.
Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt: noha közben felröppent egy hír egy újabb gyanúsítottról, ezt nem erősítette meg a rendőrség, így ha nem ő az elkövető, megpróbálják ezzel az összeggel elősegíteni a nyomozást. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal is egyeztetik - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a tétlenség ellen szeretnének tenni a felajánlással. Azt látják, hogy ha "irodistákat kell elvinni", akkor nyolc rendőr is megjelenhet, itt viszont vagy a kapacitás, vagy a hozzáértés hiányzik.

Staudt Gábor a Jobbik eddigi lépései közé sorolta, hogy a Fővárosi Közgyűlésben kezdeményezték a közvilágítás kiterjesztését a sötét városrészekben, az Országgyűlésben pedig XXIII. kerületi rendőrkapitányság felállítását szorgalmazták, de akkor ezt elutasították. Elmondta, hogy önkormányzati választási győzelmük esetén megvalósítanák az egységes Budapest őrséget, amely a belső és a külső kerületekre is ugyanazt a közbiztonság szintet teremtené meg.

Varga Ildikó, a Jobbik XXIII. kerületi polgármesterjelöltje arról számolt be, hogy a leendő rendőrkapitányság telke már megvan, az épület azonban csak 2015 végére, 2016 elejére készülhet el, amit későinek tartanak. Az emberek egy éve félnek, és nem tudják, kitől - jelentette ki. Elmondta, hogy egy ismerősét azért vitték be váratlanul a rendőrségre, mert egy közösségi portálon visszaigazolta az áldozatot két nappal a gyilkosság előtt.

A soroksári Szigetdűlőn tavaly szeptemberben gyilkoltak meg egy 36 éves nőt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: ne évülhessenek el a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények!

A Btk. módosítását kezdeményezi a Fidesz a Sipos-ügy tapasztalatai miatt. Tovább olvasom