Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

A HÖOK demonstrációval válaszol a tandíjra

Demonstrációt szervez ősszel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amennyiben tandíjat vezetnek be az állami képzésben résztvevők számára. Ennek megszervezésére már létrehoztak egy munkacsoportot is - jelentette be Ekler Gergely, a HÖOK elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Ekler Gergely sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az oktatási reform céljaival és elképzelésével egyetértenek, csupán a megvalósítás formája nem elfogadható számukra. Így például az sem, hogy Hiller István anélkül nyújtotta be a tandíjról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés elé, hogy előtte elkészített volna egy hatástanulmányt, a hallgatók élet-, munka- és tanulási körülményeinek felmérésre.

A HÖOK választmánya keddi ülésén döntött úgy egyhangúlag, hogy amennyiben tandíjat vezetnek be az

A HÖOK a felsőoktatási remform részeként bevezetendő tandíj bevezetését már korábban is ellenezte. Két hete arról állapodtak meg Hiller István, oktatási és kulturális miniszterrel, hogy előbb megismerik egymás álláspontját és azután döntenek a továbbiakról. A hallgatói érdekképviselet és Hiller István is időre elkészítette saját javaslait, ezekben azonban több eltérés is volt.

Az oktatási tárca 2008-tól évi 105 ezer forintot fizettetne ki az alapképzésben résztvevőkkel, és 150 ezret a mesterképzésben tanulókkal. A FER-t a második évfolyamtól vezetnék be, és átlagosan havi 8750 forintba kerülne az alapképzésben.

A HÖOK átlagosan tíz százalékkal csökkentené az államilag finanszírozott képzési keretszámokat, hogy a támogatás ne legyen kevesebb. Szerintük jelenleg pazarló gazdálkodás folyik az egyetemeken, amin a normatív finanszírozási rendszer átalakításával lehetne változtatni. A HÖOK a kimelkedő tanulmányi eredmény alapján járó tandíjmentességet sem tartja a diákok számára megfelelő ösztönző erőnek, ezért nem támogatják a bevezetését.

Köözös fellépésre kéri a Fidelitas a Fiatal Baloldalt a fer ellen

A fejlesztési részhozzájárulás (fer), azaz a tandíj elleni fellépésre kéri a Fiatal Baloldal (FIB) újonnan megválasztott elnökét a Fidelitas két alelnöke. Ágh Péter és Koszorús László nyílt levelét a Fidesz-frakció szerdán juttatta el az MTI-hez.

A felsőoktatási törvény módosításáról szóló kormányjavaslat az az előterjesztés, amellyel szemben kötelességünk összefogva fellépni, mivel az abban szereplő tandíj bevezetése akár több millió forintot is kivehet a családok zsebéből a tanulási idő alatt - írja a Fidelitas két alelnöke, a Fidesz országgyűlési képviselői Varga Lászlónak, a FIB szombaton megválasztott elnökének.

Ágh Péter és Koszorús László emlékeztetnek rá, a Fidelitas június elején levélben fordult a FIB vezetőihez, azt kérve, hogy a két szervezet együtt lépjen fel az utólagos képzési hozzájárulás ellen.

Megkeresésünket akkor elutasítottátok, leveletekben arra hivatkoztatok, hogy a "Fiatal Baloldal nem támogatja a tandíj Európa számos országában alkalmazott rendszerét, amely a képzési idő alatt ró anyagi terhet a hallgatókra, illetve családjaikra" - írják a levélben az ifjúsági szervezet vezetői.

A Fidelitas alelnökei azt kérik Varga Lászlótól, hogy következetesen képviselje ezt a véleményt, vagyis ne fogadja el az új tandíjkoncepciót, amely a tanulási idő alatt óriási anyagi terhet rak a hallgatókra és családjaikra.

hirado.hu/Független Hírügynökség/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi 3 millió eurót fizethet visszamenőleg a Miocrosoft

Az Európai Bizottság emelheti a Microsoftra kiszabandó bírság mértékét és 2005. december 15-ig… Tovább olvasom