Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

A helyi védettség átok is lehet

Folytatás az 1. oldalról.

– A faluban állítólag néhány helyen kiragasztották az értesítőt, de elkerülte a figyelmünket, s lejárt a 30 napos fellebbezési határidő is – veszi át a szót Németh Józsefné, az egyik balfi örökös. – Voltam Sopronban a hivatalban, de nem jártam eredménnyel. Azt mondták, hátrafelé lehet építkezni, de a homlokzatot meg kell őrizni, vagy ugyanilyenre kell építeni. Nem értem az egészet, hogy rendelkezhetnek mások a mi tulajdonunkról úgy, hogy nem is értesítenek bennünket. Most ott tartunk, hogy eladni nem tudjuk, mert a vevő visszalépett, mi – mármint családunk valamelyik tagja – pedig nem akarunk építkezni és a felújításra sincs pénzünk. Mi lesz így a házakkal?
– Ismerem a család kálváriáját, magam is megpróbáltam segíteni – tájékoztatott Kóczán Zoltán, a balfi részönkormányzat vezetője. – Amikor az elmúlt évben készült Balf szabályozási terve, műemléki szakemberek állapították meg, hogy melyik épület kerüljön helyi védettség alá. Megjegyzem, ez így van minden szabályozási terv készítésénél. Ezeket az önkormányzati rendelet melléklete tartalmazza, amelyet a település két helyén kifüggesztettek és megjelent – az előírásoknak megfelelően – az egyik helyi újságban is. Sajnálatos, hogy elkerülte a figyelmüket. A helyi védettség azt (is) jelenti, hogy az adott házat el lehet ugyan bontani, de homlokzatát újra kell építeni és meg kell tartani az épület tömegét és hagyományos építőanyagot kell használni.
Tény, a szóban forgó házak már nagyon rossz állapotban vannak. Elvben van lehetőség a védettség feloldására. Ezt a tulajdonosoknak kell kérni, de hosszadalmas az eljárás.
Kuslits Tibor városi főépítész szerint fontos hangsúlyozni, hogy a helyi védelem alatt álló épületek – ilyenekből több száz is van a városban és a környékén – általában úgynevezett „karaktervédelmet” élveznek, tehát lehet korszerűsíteni, bővíteni. Még az is elképzelhető, hogy teljes egészében lebontják, fontos azonban, hogy az épületnek azt a részét – például homlokzat, ajtó- és ablaknyílások –, amely „kiérdemelte” a védelmet, az eredetinek megfelelően állítsák helyre vagy építsék újra. A helyi védettségű épületeket, homlokzatokat, kerteket, területeket az önkormányzat tartja nyilván, a műemlék épületeket pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hová utazik nyaralni?

Tovább olvasom