Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

A hazai ismertség külhoni megbízásokban kamatozik

Bágyogszovát - Calor Sigma Kft. központja Győrben van, korszerű felületkezelő és porfestő üzeme Bágyogszováton, feldolgozóüzeme pedig Győrszentivánon. A cég tavaly év végén a középvállalkozások kategóriájában elnyerte a Presztízs-díjat.
Most egy éve 17 alkalmazottja volt a cégnek, ez máig se változott, mégse ugyanaz a cég, mint esztendeje volt. Igencsak érzékelhetően nőtt az ismertsége. Szabó Imre cégtulajdonos azt mondja, Dunakilititől Kőszegig korábban is tudtak róluk. Mostanában azonban meglepő helyekről és szokatlan megbízásokkal keresik meg a céget. Egy balatonedericsi építési vállalkozó Győrbe jött társasházához alumíniumablakokat rendelni. Amikor arról kérdezték, honnan tudott egyáltalán a Calor Sigma létezéséről, az volt a válasza, újságban olvasta, milyen díjat kapott a cég.

Mintadarab a szigetországból

Angolok is hoztak munkát Bágyogszovátra, azaz hát először csak mintadarabot. Mert rendben van, adnak ők arra, amit hallottak, de szeretnének maguk is meggyőződni arról, hogy mit tud a cég. Aztán kiderült, hogy a mintadarabról körömmel is sikerült eltávolítani a festéket, ezért aztán mondhatta a cégvezető önérzetesen, az ő emberei így nem tudnak festeni. Amit ők adnak ki a kezükből, azokról a darabokról késsel se lehet lekaparni a festéket. Természetesen megkapta a cég a megbízatást, ahogy egy svájci megbízótól is. Ez utóbbi megbízó, mikor szállította el a Bágyogszováton lefestett darabokat, azt mondta a főnöknek, úgy vigyázzon az embereire, mint a vagyonára, mert azok még annál is többet érnek.

Nos, mi változott a Calor Sigma háza táján egy év óta? A cég jó néhány millió forintot költött fejlesztésre bágyogszováti felületkezelő és porfestő üzemében. Ennek köszönhetően ugyanannyian nagyobb értéket képesek előállítani. Hét és fél méteres darabokat is képesek felületkezelni, ezért aztán ennek megfelelő megbízásokat képesek vállalni. Kerítések és portálok készítésére kapnak mind gyakrabban rendelést itthonról és külhonból. Megkeresték a céget Ausztriában több helyről is és Csehországból. Ipari csarnokokhoz rendeltek alumíniumportálokat Dunakilitibe. Dolgozott a cég iskolák, pénzintézetek számára, bekapcsolódott a panelprogramba, dolgoznak emberei Mosonmagyaróvárott. Ausztria fővárosában társasházhoz rendeltek alumíniumablakokat a cégtől.

Nőtt az ismertségük a díj átvétele után

– A Presztízs-díj elnyerésével megleptük partnereinket, számosan együtt örültek velünk, hetekig sorra-másra kerestek telefonon, személyesen. Érezhetően nőtt ismertségünk, tekintélyünk és ez megmutatkozik a rendelésekben. Annyi biztos, hogy magunk nagyon örültünk és örülünk a díjnak. Az első dolgaink egyike volt, hogy bélyegzőt készítsünk a díjról és valamennyi üzleti levelünkön szerepeltetjük. Megkerestek régi, egykori kollégáim is, vitechesek, az különösen jólesett, hogy osztoztak sikerünkben.

Hiányzik az út a további fejlődéshez

A Calor Sigma tulajdonosa, ügyvezetője szerette volna és szeretné ma is cége sikerét Bágyogszovát lakói számára is kamatoztatni, ám ez a szováti születésű vállalkozónak máig nem sikerült. A községbeli üzeme szomszédságában van egy kétezer négyzetméteres, régóta üresen álló épület, a helyi szövetkezet egykori műhelye. Felújításához, korszerűsítéséhez már megvan a terv, sőt, az építési engedély is. Összeszerelő üzemnek biztosíthatna helyet, akár ötven helybeli asszonynak és lánynak adhatna munkát. A fejlesztéshez a pénze is megvan a vállalkozónak. A telephez vezető mindössze háromszáz méter hosszú út azonban katasztrofális állapotban van. Szabó Imre a rendbetételéhez kér segítséget a község önkormányzatától, ám mind ez idáig nem talált meghallgatásra. A vállalkozó azonban nem adja fel.




Ferenczi József
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villám-tisztítókúra kivivel

Aki csak néhány kilótól szeretne megszabadulni, és szívesen feltöltené szervezetét vitaminokkal, … Tovább olvasom