Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

A három csapás nem oldja meg a közbiztonsági problémákat

Az MSZP szerint a "három csapás" néven ismertté vált intézkedéstől nem oldódnak meg a közbiztonsági problémák - közölte Bárándy Gergely, a párt országgyűlési képviselője az MTI-vel csütörtökön.

"Meglehetősen érdekes" felvetésnek nevezte Lázár János Fidesz-frakcióvezető azon csütörtöki kijelentését, hogy ez a törvény fogja megoldani a közbiztonság problémáit, ugyanis - mint mondta - a bűncselekmények több mint 90 százaléka vagyon elleni, ez a javaslat pedig csak és kizárólag az erőszakos bűnelkövetőkről rendelkezik.

Bárándy Gergely úgy fogalmazott: jó lenne, ha a Fidesz nemcsak akkor hivatkozna az államfőre, amikor számukra kedvező döntést hoz, például arról is tarthatnának sajtótájékoztatót, hogy Sólyom László visszaküldte a köztisztviselők jogállásról, illetve az alkotmánybírók megválasztásáról szóló törvényeket az Országgyűlésnek.

Az alkotmányosság tekintetében a köztársasági elnök véleménye kétségkívül fontos, de nem ő hivatott eldönteni, hogy egy törvény alkotmányos vagy sem. Ez akkor derül ki, amikor az Alkotmánybíróság elbírálja a törvénnyel kapcsolatos indítványokat - tette hozzá.
Hangsúlyozta: nem csupán az a probléma a "három csapás" törvénnyel, hogy alkotmányellenes elemeket is tartalmaz, hanem az is, hogy nem felel meg a büntetőjogi hagyományoknak, a bűnözés visszaszorítására nem alkalmas eszköz, illetve nem felel meg annak a büntetőjogi alapelvnek sem, hogy a cselekmény súlyával arányban kell állnia a kiszabott büntetésnek.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a "három csapás" néven ismertté vált törvény szigora alkalmas lehet, hogy az emberek számára visszaadja a közbizalmat, a bűnözőket pedig visszatartsa a bűncselekmények elkövetésétől.

A fideszes politikus erről azután beszélt, hogy Sólyom László államfő csütörtökön aláírta a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást - köztük a "három csapást" -, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés.
A frakcióvezető sajtótájékoztatóján közölte: az, hogy Sólyom László aláírta és kihirdette a törvényt, azt jelenti, hogy a "három csapás" kiállta az alkotmányosság és a törvényesség próbáját.

Olvasóink írták

  • 3. igazszó 2010. június 25. 21:52
    „A rendörökről nem is beszélve, lehet menni éjelente szigetben hogyan üzletel a cigókkal, mutyizik....kmbs!!”
  • 2. Jerry 2010. június 25. 14:19
    „Csetneky valamit félre értettél. A bűncselekmények több mint 90 százaléka vagyon elleni, ez a javaslat pedig csak és kizárólag az erőszakos bűnelkövetőkről rendelkezik. A korrupciós bűncselekmények nem erőszakos jelegűek,így arra a három csapás nem vonatkozik.Egyébként a korrupció egy sajátos dolog, kell hozzá egy hivatalnok,és megvesztegető polgár.Egyedül nem lehet korrupciós bűncselekményt elkövetni.Egyébként tényleg nem oldja meg a közbiztonsági problémát, ugyanis ez csak az ítéletre vonatkozik, ahhoz pedig az elkövetőt elítéljék, a bűncselekményt fel kell deríteni, a tettesre rá kel bizonyítani.Ehhez pedig a rendőrség kell, ami ugye nem kap béremelést, sőt csökkentést,a szakember gárda a nyugdíjrendelet miatt elhagyta a testületet, személyi utánpótlása nincs,stb .Arról nem is beszélek, hogy jogilag sem elfogadható a behozása, mivel már rendelkezett a btk a vissza eső, különösen vissza eső minősítéssel a bűnelkövetőknél.Ez a három csapás rendelet egy un nesze semmi,fogd meg jól dolog, hogy a parlament elmondhassa,alkottunk egy törvényt, ami ugyan semmire nem lesz jó, de megtelt vele néhány papírlap.”
  • 1. Csetneky 2010. június 25. 09:13
    „Arra minden esetre jó, hogy a szocialista bűnözők pozíció híján jóval kevesebb korrupciós bűncselekményt tudnak elkövetni, mint általában. Már ez is valami.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aratási helyzetkép: jelentős terméskiesés várható

Az őszi búza esetében várhatóan 10 százalékot is meghaladó mértékű lehet az idén a terméskiesés -… Tovább olvasom