Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

A halál nem orvosi döntés

Amióta a köztudatba került, azóta heves viták tárgya az eutanázia, azaz a "kegyes halál". Alaposan körbejártuk a témát, számos oldalról megvilágítva az eutanázia kérdését.
Dr. Kovács József, SOTE Magatartástudományi Intézet
Az eutanázia törvényesítése nem csupán a hollandok liberalizmusának függvénye, és nem is jogi kérdés elsősorban. Az egyik vélemény szerint a „ kegyes halált ” azokban az országokban lehet engedélyezni, ahol – az előbb említetteken túl – a végstádiumú páciensek minden olyan kezelésben részesülhetnek, amelyet az orvostudomány ma nyújtani képes. Csak így lehet ugyanis egyértelműen bizonyítani, hogy ha a beteg aktív eutanáziát kér, annak nem az az oka, hogy nem jutott hozzá kellő fájdalomcsillapításhoz, lelki támogatáshoz, antidepresszáns kezeléshez vagy hospice szellemű ellátáshoz; hanem az, hogy mindezeket alkalmazva is annyira elviselhetetlen a szenvedése, hogy inkább a halált választja. A hazai egészségügy nem tart itt, ennek ellenére a magyar alkotmánybíróság idén talán állást foglal az eutanáziáról. Hogy mi lesz addig: Hollandia valóban a „ halálturizmus ” célpontjává válik-e ? – többek között erre keresi a választ Sudár Ágnes.
Hollandiában a hét elején hatályba lépett az a törvény, amely a világon először lehetővé teszi az eutanázia – szigorú feltételekhez kötött – alkalmazását. Az új jogszabály értelmében a büntető törvénykönyvben is rögzítik, hogy az orvos két feltétel teljesülése esetén mentesülhet az eutanázia büntetőjogi következményeitől: ha az elvárható gondossággal járt el, illetve ha tájékoztatta az esetről a területileg illetékes, ügyészi jogkörrel rendelkező halottkémet. Úgy tűnik azonban, ezek a garanciák is kevesek ahhoz, hogy az eutanáziáról vitázók közös álláspontra jussanak. A keresztény álláspontra hivatkozó ellenzők többnyire azzal érvelnek, hogy az élet elvétele minden körülmények között bűn. Mások úgy gondolják: a beépített garanciák ellenére a rendszer alkalmat teremthet a visszaélésekre. Van olyan vélekedés is, hogy nem a halált, hanem az élet utolsó szakaszát kell megkönnyíteni, és minden segítségnek erre kell irányulnia. A végső érv pedig az: félő, hogy a liberális jogszabály miatt Hollandia a „ halálturizmus ” célpontjává válik, vagyis a szenvedők ide járnak majd meghalni.

A „ halálturizmus ” célpontja

Maradjunk egy pillanatra ez utóbbi kérdésnél. Magyarországon ma még nem engedélyezett az eutanázia egyik formája sem: sem az aktív, sem a passzív. Ha igaz azonban a felvetés, akkor egy elviselhetetlen fájdalommal küszködő halálos beteg elvileg választhatja azt a megoldást is, hogy elmegy abba az országba – jelenleg még csak Hollandiába – , ahol szenvedéseinek véget vethet. Ez a mondat attól a pillanattól igaz lesz Magyarországon is, amikor az Európai Unió tagjai leszünk. Ettől kezdve – még akkor is, ha hazánkban nem törvényesítik az eutanáziát – a haldoklók önrendelkezési jogukra hivatkozva dönthetnek halálukról – igaz, több száz kilométerre szülőföldjüktől.
A társadalmat megosztja az eutanázia kérdése, a többség – az előbb már említett ellenérvek ellenére – mégis támogatja a kegyes halál engedélyezését. A hollandok 86 százaléka igent mondott a több évtizedes tudományos, etikai és társadalmi vita után született törvényre. Hazánkban az egyik internetes fórum a következő kérdésre kért választ:
„ Ha gyógyíthatatlan, teljes testi vagy szellemi leépüléssel járó betegségben szenvedne, kérné-e orvosától az eutanázia alkalmazását ? ”
A reprezentatívnak nem tekinthető felmérés eredménye a következő volt: a 854 válaszadó 57 százaléka igent mondott, 16 százalék nemet, 26 pedig a „ nem tudom ” mellett ikszelt.

Megtennék-e az orvosok ?

Az a tény, hogy a szavazók negyede nem tud vagy nem akar választ adni a kérdésre, mutatja, hogy az egyértelmű állásfoglaláshoz sokkal több kell, mint egy jogi paragrafus. Az egyik Győr-Moson-Sopron megyei kórház igazgatója úgy véli, Magyarországon még évtizedekig nem lesz eutanázia, márpedig azért, mert a doktorok az orvosi szokásjog alapján cselekednek, amely arról szól: a betegért mindent meg kell tenni, hogy életben maradjon. Szerinte hiába a törvény (persze ha lesz), ha az orvos nem teszi meg az utolsó lépést, hiszen ő másra esküdött fel. Szerinte több generáció kell a szemléletváltáshoz. Ez elsősorban az aktív eutanáziára vonatkozik, de létezik a „ kegyes halálnak ” egy másik, úgynevezett passzív módja is.
Egy 1987-es magyarországi orvosetikai kódextervezet szerint az orvosi team előre elhatározhatja, hogy a gyógyíthatatlan beteg végstádiuma esetén, ha beáll a klinikai halál, nem éleszti újra a beteget. Az orvosi egyetemeken használt Sebészet tankönyv pedig az újraélesztés ellenjavallatának tekinti a gyógyíthatatlan betegség végstádiumát. Elvben tehát létezik passzív eutanázia. Azt, hogy mi jobb a betegnek, életének, illetve haldoklásának meghosszabbítása, vagy az, hogy hagyják méltósággal meghalni, egyetlen ember döntheti csak el: maga a beteg. Csakhogy a végstádiumban lévő páciens az életmentő kezelésről nem mondhat le, az orvos pedig ilyen kérést nem vehet figyelembe. A magyar törvények szerint az orvos maga sem hozhatna ilyen döntést, hiszen még a gyógyíthatatlan beteget is a legnagyobb gondossággal kellene hogy kezeljen, minden lehetségest megtéve élete (haldoklása) meghosszabbításáért. A gyakorlat tehát a jog által részben szabályozat lan, részben jogellenes, s nincs megnyugtatóan megoldva sem a beteg önrendelkezési joga, sem az ilyen döntéseket hozó orvos jogi védelme.

Élő végrendelet

Az Egyesült Államokban és több

európai országban is működik az „ előzetes akaratnyilvánítás ” gyakorlata. Eszerint a beteggel előzetesen, még a gyógykezelés előtt meg kell beszélni, milyen kezelésekbe egyezik bele, illetve melyek alkalmazását tiltja meg. A beteg kartonjára kerülő DNR (Do not resuscitate! Nem újraéleszthető!) az orvos jogi védelmét jelenti, s egyben a beteg önrendelkezési jogának záloga. Felvetődik a kérdés, mi történik akkor, ha a beteg olyan állapotban kerül a kórházba, hogy az orvosával már nem tudja ezt megbeszélni. Az úgynevezett „ élő végrendelet ” lehetővé teszi a beteg önrendelkezési jogának meghosszabbítását – ezt akkor is gyakorolhatja, amikor már nincs akaratnyilvánításra képes állapotban.
„ Így az orvos a beteg életének végén nem kényszerül magányos döntéshozatalra, nem kell orvosi döntésnek maszkíroznia azt, ami végső soron erkölcsi döntés. ”
Magyarországon azonban az élő végrendelet még nem gyakorlat.

Az aktív eutanázia

Míg az eddig elemzett passzív eutanáziáról a megkérdezett orvosok azt mondták, létezik, de nem kimondható; az aktív eutanáziát egyöntetűen elutasították, s annak veszélyeire hívták fel a figyelmet. Itt sem egyértelmű az álláspont, elsőként az előbb említett dr. Kovács József álláspontját ismertetjük, aki úgy véli: hazánkban ma elemi gyakorlati megfontolások miatt lenne nagyon veszélyes az aktív eutanázia legalizálása. „ Az ugyanis – ha megengedhető egyáltalán – csak egy olyan gazdag és mindenki számára ingyenesen elérhető egészségügyi rendszerben legalizálható, ahol egy terminális állapotú beteg minden olyan kezelésben részesülhet, melyet az orvostudomány ma nyújtani képes a jelentős részüknél fellépő depresszió, fájdalom és sokféle egyéb tünet ellen. Ilyenkor biztosak lehetünk abban: annak, hogy a beteg aktív eutanáziát kér, nem az az oka, hogy nem jutott hozzá fontos, de az ő számára az adott egészségügyi rendszerben elérhetetlen fájdalomcsillapításhoz, lelki támogatáshoz, antidepresszáns kezeléshez, hospice szellemű ellátáshoz; hanem az, hogy mindezeket alkalmazva is annyira elviselhetetlen a szenvedése, s állapota az emberi méltóságát annyira sérti, hogy önrendelkezési joga alapján inkább a halált választja. ”
Ha azonban az egészségügy ennél az ideális állapotnál rosszabb helyzetben van (s a mai Magyarországon kétségtelenül ez a helyzet – véli dr. Kovács József), akkor könnyen előfordulhat, hogy a beteg szenvedése nem azért csillapíthatatlan, mert az orvostudomány mai állása szerint semmiféle módon nem lehet mérsékelni, hanem azért, mert ez a páciens egyszerűen nem jut hozzá azokhoz az ellátási formákhoz, gyógyszerekhez, amelyek nemzetközileg, de néhány magyar kórházban is léteznek és alkalmazhatók lennének. Ezzel az állásponttal nem ért mindenki egyet: megyénkben olyan vélemény is megfogalmazódott, amely szerint a betegeket itthon sokszor túlkezeli az egészségügy, s nem az elmaradt kezelés, hanem a túlzott terápia a jellemző. Nemegyszer olyan ellátási formákat is kipróbálnak az orvosok, amelyeket az említett nyugati kórházakban már nem tesznek meg.

Alkotmánybíróság: idén dönt ?

Az alkotmánybíróság asztalán immár kilenc éve nyugvó, eutanáziával kapcsolatos indítványra remények szerint idén válasz születik. Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd 1993-ban azért fordult az alkotmánybírósághoz, mert egy asszony saját kezével segítette halálba gyógyíthatatlan gyermekét, és emiatt az anyát emberölésért elmarasztalták. Tavaly már ígéret született arra, hogy az alkotmánybíróság napirendre tűzi a kérdést, de erre a mai napig nem került sor.

Az elmúlás tabu

A hollandok példája lehet, hogy előbb-utóbb valóban döntésre sarkallja a magyar alkotmánybíróságot, de nem biztos, hogy a társadalom jogi választ vár erre a kérdésre. Az eutanázia, de maga az elmúlás is ma még tabunak számít: a halálról, az agóniáról szemérmesen vagy sehogy sem beszélnek az emberek. Vitatkozni tudnak róla, de legtöbbször épp azok hallatják hangjukat, akik a végső döntésbe nem szólhatnak bele. Ezért szól ez az írás azokról, akiknek az utolsó pillanatban valóban dönteniük kell – így vagy úgy.
Ettől persze nem mellékesek az erkölcsi, etikai, vallási kérdések sem. Az egyik orvos maga mondja: kár, hogy orvosi döntésnek maszkírozzák azt, ami végső soron erkölcsi döntés. De ki mondja meg, mi erkölcsös és mi nem, amikor az emberi szenvedésre kell választ adni ? Emberölés-e az eutanázia, s ha igen, kit lehet ezért felelősségre vonni ? Ezek a kérdések valószínűleg még akkor is megmaradnak, amikor a világ számos pontján legális lesz a „ kegyes halál ” .

Olvasóink írták

  • 1. pal 2010. április 15. 18:33
    „Hányan utaztak ki a Hollandiába ezen okból? A kérdéskörrel nem kellene gyakrabban foglalkozni?
    A menthetetlenek hozzátartozói általában nem az eutanáziára, hanem őssejt-kezelésekre gyűjtik a pénzt.
    A tetraplégiások /azaz a testhalott 4-végtag bénultak/ életben, vegetálásban tartása itthon csak részben megoldott. Nálam is aktuális lenne a ,,Kegyes halál". De ki adna erre pénzt?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Plakát-csúfságok

Finisben a választási kampány: az egyik képviselőjelöltnek kiszúrták a szemét, a másiknak… Tovább olvasom