Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

A hajléktalanokat is összeírják a népszámláláskor

A hajléktalanokat is összeírják az október 1. és 31. között tartandó népszámlálás során, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint erre Budapesten és a nagyvárosokban különösen nagy hangsúlyt fektetnek, de valamennyi településen feladata a jegyzőnek a hajléktalanok számbavétele.
Waffenschmidt Jánosné, a KSH népszámlálási és népesedésstatisztikai főosztályának a vezetője az MTI-vel azt közölte: Budapest kerületeiben az október 1-je utáni 5-10 napon belülre tervezik a hajléktalanok adatainak felvételét. A számlálóbiztosok között lesznek szociális munkások, a hajléktalanokat támogató civil és karitatív szervezetek munkatársai, közterület-felügyelők és önkormányzati munkatársak.

A hajléktalanok számlálóbiztosai azokkal a kollégákkal együtt vettek részt oktatáson, akik az intézetekben (például kollégiumokban) írják össze az embereket. A főosztályvezető hangsúlyozta: az idei népszámláláskor az embereket a lakcímükön veszik számba, de a lakcímmel nem rendelkező hajléktalanok összeírása is szükséges ahhoz, hogy a teljes népesség adatai rendelkezésre álljanak. A hajléktalanoknak a népszámlálás szempontjából két csoportja van: a számukra létrehozott intézetekben élők és a fedél nélküliek. Előbbiek adatait a népszámláláskor ugyanúgy kell felvenni, mint a más intézetben (idősotthonban, kollégiumban) lakókét.

A fedél nélküli hajléktalanok összeírása nehezebb feladat, hiszen az ő megtalálásuk helyi ismeretet igényel - tette hozzá Waffenschmidt Jánosné. Kiemelte, hogy a népszámlálási adatok felvétele, így a hajléktalanok összeírása is a települési jegyzők mint népszámlálási felelősök feladata. A KSH ehhez útmutatókba foglalt szakmai előírásokat ad, illetve területfelelőseivel, felülvizsgálóival segíti a munkát.

Közlése szerint a hajléktalanok összeírását úgy kell elvégezni, hogy az adataikat az úgynevezett eszmei időponthoz - 2011. október 1., 0 óra; az ekkori állapotot méri fel a népszámlálás - minél közelebbi időszakban, lehetőleg rövid idő alatt kell felvenni. A számlálóbiztosokat lehetőség szerint úgy kell kiválasztani, hogy azok ismerjék a hajléktalanok szokásos tartózkodási helyeit, szót tudjanak érteni velük és a hajléktalanok is kommunikáljanak velük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költségvetési és adókérdések a kormány napirendjén

Ma véglegesíti a kormány a jövő évi költségvetési törvény tervezetét, és tárgyal az adórendszer… Tovább olvasom