Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A gyülekezési törvényről

A jövő héten kezdődik a gyülekezési törvényről szóló ötpárti egyeztetés. A jogszabály szabályozná a békés rendezvényeket, ahol a résztvevők nem takarhatják el az arcukat. A spontán gyülekezésre több elképzelés van.

Demcsák-ügy

A Fidesz határozottan azt javasolja Gyurcsány Ferencnek, hogy ne nevezze ki kormányszóvivőnek Demcsák Zsuzsát. Kifogásolhatónak tartják, hogy Demcsák „férje egy maffia-bqncselekménnyel gyanúsított személy üzlettársa volt”, és több cégtársát előzetes letartóztatásba helyezték, többi között két gyilkosság megrendeléséért, valamint bqnszervezet vezetésének gyanúja miatt. Hozzátette: Demcsák Zsuzsának van szerencsejátékkal és sportfogadással kapcsolatos vállalkozása. Demcsák Zsuzsa szerint az ellene a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent vádak egyetlen pontban sem felelnek meg a valóságnak, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Szélsőségek reneszánsza

Reneszánszukat élik a kihaltnak hitt szélsőséges eszmék és szimbólumok az Európai Unió tagálla-

maiban; Magyarországon elsősorban a romák e folyamat kárvallottjai – erre hívta fel a figyelmet Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyqlési biztosa. Szerinte minden mérvadó felmérés, vizsgálat, jelentés a növekvő etnikai feszültségről, a rasszista indulatoknak a legkülönbözőbb formában történő manifesztációjáról tudósít (az Európai Unióban). (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglepte a március közepi havazás?

Tovább olvasom