Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

A gyanúsított nem működött együtt a hatóságokkal Piricsén

Helyszíni bizonyítást tartottak a Szabolcs megyei Piricsén a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében csütörtökön; a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közlése szerint K. István gyanúsított a bűncselekmény lefolyását nem kívánta megmutatni.

A 2008. augusztus 8-án történt fegyveres és gyújtópalackos támadás során egy nő súlyosan megsérült. A bűncselekmény rekonstruálásának idejére az Ady Endre utca egy részét teljesen lezárták a testpáncélba öltözött készenléti rendőrök és kommandósok, a lakókat beterelték a házukba, az újságírókat pedig az első bekötőutcáig küldték vissza.
A hat halálos áldozattal járó kilenc támadás - amelynek második állomása volt a piricsei gyújtogatás és lövöldözés - ügyében eljáró NNI csütörtök délután közleményben tudatta: a helyszíni kihallgatás célja a gyanúsított korábbi vallomásának helyszínen történő ellenőrzése volt. A terheltnek lehetősége nyílt arra, hogy vallomásának megfelelően a bűncselekmény elkövetésének helyszínén nyilatkozzék a cselekmény lefolyására, körülményeire, illetve megmutassa az elkövetés helyét vagy a bűncselekménnyel összefüggő más helyet, tárgyi bizonyítási eszközt.

Helyi lakosok figyelik a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében zajló helyszíni bizonyítási eljárást a helyszínt biztosító rendőrsorfal előtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megy

Helyi lakosok figyelik a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében zajló helyszíni bizonyítási eljárást a helyszínt biztosító rendőrsorfal előtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén. MTI Fotó: Taipusz Attila



Az NNI közlése szerint a támadássorozat egyik gyanúsítottja, K. István helyszíni kihallgatása során korábban tett vallomását fenntartotta, azonban "élve a törvény adta jogával, a cselekmény lefolyását nem kívánta megmutatni".

Szerdán szintén Szabolcsban, Kislétán folytattak bizonyítási eljárást, ahol tavaly augusztus 3-ára virradóra történt támadás. Szabolcs megyében összesen három fegyveres és Molotov-koktélos támadást követtek el. Kislétán egy asszonyt, Tiszalökön pedig egy férfit lőttek agyon. A szabolcsi támadásokban két ember életveszélyesen sérült meg.

Olvasóink írták

  • 11. MotorosPista 2010. március 21. 09:31
    „Elég sok a barna a képen !
    Ez nyáron volt ?”
  • 10. kolombela 2010. március 20. 16:49
    „Elnézve a képet. Életerős fiatal emberek, miért nem a munkahelyükön vannak? Ja, hogy nem szeretnek dolgozni?”
  • 9. janika 2010. március 20. 06:04
    „Arctalan embnerek vagy UFÓK?”
  • 8. hehe08 2010. március 19. 00:22
    „ákkó rásszístá vagy!!!! :)))))”
  • 7. Goldmund 2010. március 18. 23:31
    „Ha nem állnának a rendőrök sorfalat, valószínűleg nemcsak figyelnének ezek az alakok, hanem neki is esnének a gyanúsítottnak. Az persze nem lenne bűn, hiszen ez az ő "kultúrájuk" része, amit tolerálunk kéne! Nekem nem nagyon sikerül.”
  • 6. Freddy01 2010. március 18. 22:16
    „1-es Szabadságot vettek ki mára....”
  • 5. toretto99 2010. március 18. 21:33
    „Nem tdom mit csinálnak ebből olyan nagy ügyet nem ők követték el és ezt a kedves kis NNI is tudja, csak míg előzetesbe voltak teljesen meglettek töretve de ők tudják nem ők tették!!!!
    A "kedves" Mossad barátaink állnak az ügy mögött. 2 specnazos, 1 mossados , 1 cigány folytathatnám tovább tudják a kedves NNI-nél, h ezen emberek követték el mégis más fog bűnhődni miattuk!!!!
    Ennyit a "törvényes" és "le nem fizetett", "fel nem vásárolt" "nem korrupt" magyar rendőrségről a véleményem
    amit bizonyára kevesen tudják h keleti népcsoport vásárolja fel az országot, mint ahogy most az ő betelépítésük is folyik , a magyar és cigány nép egybeugrasztása és egymás gyilkolása magyar nép fogyasztása ezzel a célja a keleti népcsoport betelepűlőinek a hely biztosítása és az ország további felvásárlása ami kedves kis fidesz és mszp barátaink játszana közre benne, hisz csak bábuk de a birka nép vakul hisz nekik pedig lopnak csalnak hazudnak ők tehetnek arról h itt tart az ország bal és jobb oldal is egyaránt!!!!
    Egy nagyon jó látószögű és a korrupt politika szitáján átlátó fiatal ember véleménye szeretném ha minnél több ember kinyítná a szemét ezen szöveg olvasása látán.....hisz közös jővőnkről van szó !!!!”
  • 4. hehe08 2010. március 18. 20:50
    „talán azért nem működött együtt, mert nem ő volt...... hááát ki tudja....”
  • 3. jirzi1 2010. március 18. 19:33
    „Ha már így beöltöztek sünjeink egy sortüzet elengedhettek volna .No nem azért csak a miheztartás végett.
    Ők is láthassák:) hogy sok szegény munkában megnyomorodott dolgos Magyar hazafi figyeli munkájukat. Csatlakozva az előttem szólóhoz nem kellene egy ellenőrző bizottság aki megkérdezi ezeket a "jóembereket"hogy mi a fenét nyújtottak eddig a Magyar társadalomnak .Aztán ha véletlenül az derül ki hogy még csak a kezüket tartották ,had legyen jogunk akár népszavazás útján is nem igényt tartani társaságukra itt kicsiny országunkban!”
  • 2. obama 2010. március 18. 19:29
    „munka utan kajtatva hat igen sajnos nem veszik oket fel a hova szarmazasuk miatt.pedig biztos hogy dolgoznanak.”
  • 1. Reális 2010. március 18. 18:42
    „Ez a sok cigány a képen miért nem dolgozik hétközben fényes nappal?!Vagy legalább munka után kajtatna!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holtan találtak egy tanárt a Miskolci Egyetemen

Holtan találtak rá tanárukra az épp angol órára készülő diákok a Miskolci Egyetemen csütörtökön. Tovább olvasom