Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

A gólyatábori erőszak miatt két hallgatót kizártak

Két hallgatót kizártak az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karáról az intézmény tavalyi gólyatáborában történt erőszakos cselekmények miatt - értesült a Hír24 és a nol.hu kedden.

 Hack Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar fegyelmi bizottságának elnöke kedd este az MTI-nek nem cáfolta az értesülést. A portálok szerint a dékán által létrehozott fegyelmi bizottság kedden a hallgatói önkormányzat két vezetőjét zárta ki.

Több más hallgatóval szemben is szankciókat alkalmazott a testület: a Hír24 úgy tudja, hogy egy hallgató jogviszonyát egy évre felfüggesztette, egy hallgatót megrovásban részesített, két hallgatót pedig felmentett a testület. A nol.hu ugyanakkor úgy értesült, hogy egy diákkal szemben szüntették meg az eljárást, míg hárman megrovást, illetve egyéves felfüggesztést kaptak.

Az ELTE rektora először szeptember közepén indított fegyelmi eljárásokat a tanítóképző és a jogi kar idei gólyatáborában történtek miatt. Előbbi fegyelmi eljárásai még zajlanak, utóbbi már lezárult, és három hallgatót két félévre, egy hallgatót pedig egy félévre eltiltottak tanulmányaik folytatásától az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán lefolytatott fegyelmi eljárásban.

A tavalyi jogi gólyatáborban történtek kapcsán szexuális erőszak és kábítószer birtoklása bűntettének gyanúja miatt október 3-án tett feljelentést az ELTE jogi karának dékánja. Király Miklós intézkedett arról is, hogy fegyelmi eljárás induljon a hallgatói önkormányzat azon vezetői ellen, akik jelen voltak a tavalyi gólyatáborban, tudomással bírtak erről, nem tájékoztatták a cselekményről a rendőrséget, valamint a kari vezetést.

A sonline.hu Somogy megyei hírportál augusztus 31-én írt arról, hogy két nappal korábban megerőszakoltak egy lányt egy fonyódligeti gólyatáborban. Később kiderült, hogy az ELTE tanító- és óvóképző kar táborában történt az erőszak.

Az ELTE vezetése ezután közölte, hogy az idei jogász gólyatábor szervezői az egyetem "normáival élesen szembenálló rigmusokat használtak az elsőéveseknek szervezett rendezvényeken, ezzel súlyosan vétettek az egyetem normái és a gólyatáborok valós céljai ellen".

E két táborral kapcsolatban rendelt el vizsgálatot az egyetem rektora. Az Index október 1-jén megjelent cikkében az áldozat, egy egyetemi hallgató lány számolt be egy fővárosi jogi kar gólyatáborában 2013-ban elkövetett és eddig jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról.

Ez az eset az ELTE jogi karának 2013-as gólyatáborában történt, az ezzel kapcsolatos kari vizsgálat zárult le kedden a sajtóértesülések szerint. Hack Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar fegyelmi bizottságának elnöke kedd este az MTI-nek nem cáfolta az értesülést, de többet nem mondott, arra hivatkozva, hogy nincs felhatalmazva a nyilatkozatra. Az értesülésekről az MTI kérdezte az egyetem vezetését, hivatalos tájékoztatást szerdára ígértek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Daróczi Csaba harmadszor lett az év természetfotósa

Harmadik alkalommal vehette át a GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa díjat Daróczi Csaba a pályázat… Tovább olvasom